A valaha volt egyik legextrémebb sportautómárka, az amerikai Vector leginkább a vadászgépekből ihletet merítő W8-asról ismert. A dupla turbós V8-asa keresztbe beépítve középmotorként, a megjelenése mai napig emlékezetes darabbá teszik, de nem ez volt az egyetlen típus, amivel a Vector próbálkozott.
Visszafogottabb, de szintén ritka az M12-es, ami már Lamborghini-alapokra készült. A Vector ekkoriban egy indonéziai cég, a MegaTech tulajdonában volt, ahogy a Lamborghini is, így volt lehetőség az olasz alkatrészek felhasználására. A Diablo karosszériáját nyújtották meg, az erőt pedig az 5,7 literes, 490 lóerős V12-es adta, ötsebességes, manuális váltóval. A felszín viszont nem emlékeztetett a Diablóra, a formaterv ízig-vérig Vector, gömbölyű formájú, lapos kialakítású, extrém gép, hatalmas hátsó szárnnyal, háromküllős felnikkel.
A beltere már nem olyan látványos, mint az előd W8-asé, teljesen átlagos, kis szériában gyártott műszerfalat kapott analóg műszerekkel, elnagyolt formákkal és finom bőrrel.
Nem sok M12-es készült, csupán 14 darab, amiből most egy példány eladó, a képeken látható 1996-os példány, aminek a története is érdekes. Ez volt a „sajtóautó”, amit maga Jeremy Clarkson vezetett még a régi Top Gear egyik epizódjában, valamint szerepelt a Wheels magazin borítóján is.
Mindössze 7000 kilométert futott eddigi élete során, tehát valószínűleg Jeremy Clarkson tekerte bele a legtöbb kilométert, állapota kitűnő, minden szervizről papírokkal rendelkezik az eladó. Ha tehát valaki a kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb sportkocsijára vágyik, most itt a lehetőség, ez nem egy tucat-Ferrari, a licit pedig 44 millió forintot érő dolláron áll éppen.
A Vector-álom
A márka atyja Gerald Wiegert, egy igazi kaliforniai álmodozó, fejében az ötlettel, hogy ő bizony megépíti minden idők legsikeresebb sportautóját, és az olaszok térden csúszva könyörögnek majd a receptért. A hetvenes évek reszelgetése után az első járóképes prototípus 1980-ra látott napvilágot. A W2 elnevezésű csoda 600 lóerőt és 800 Nm nyomatékot ígért a Chevrolet V8-as, dupla turbóval feltöltött blokkjából, de messze állt az autó a használható színvonaltól, főleg elbaltázott futóműve miatt. Utóbbit a legendás W8-as is örökölte, amit telepakoltak digitális kütyükkel, forradalmi hangulatot adva mind a formának, mind a beltérnek.
A lemezek alatt egy igazi amerikai matuzsálem, a Chevrolet 5,9 literes, ikerturbós V8-asa duruzsolt. Hiába volt 625 lóerős, az amúgy jövőbe mutató forma aerodinamikai mutatói pocséknak számítottak, az autó elméletileg 354 km/órás végsebességét sosem sikerült elérni.
Ráadásképp hiába hangoztatták a páratlan tartósságot, a kopóalkatrészek, tömítések silány minősége miatt még a 17 legyártott darab is állandó problémákkal küszködött. A negatív vélemények megtették hatásukat, nem akadt olyan őrült gazdag, aki félmillió dollárt áldozott volna a W8-ra. A céget végül a már említett indonéz MegaTech mentette meg, és ekkor születtek az élhetőbb, józanabb modellek, mint például az M12-es, de végül ezekkel sem sikerült piaci sikert elérni, a Lamborgini, Ferrari maradt a trónon, az amerikai hódítás pedig elmaradt.
