Új, sokoldalú, mégis egyszerű technológiára nyújtott be szabadalmat Németországban a Ford: a CarBuzz által észrevett dokumentum szerint az amerikai márka találmánya révén jobb tapadás lenne elérhető különböző – többek között sáros, havas és kavicsos – útfelületeken, továbbá a keréklopások visszaszorításában is segítene.
Mindezt a régóta létező keréknyomás-szenzorokkal forradalmasítaná a Ford, és a jövőben olyan modelleknél jelenne meg az újítás, mint a Bronco, vagy éppen a Mustang. A Ford szerint számos előnnyel járna, főként a jövőbeli fejlesztések szempontjából, ha több adathoz hozzáférnének a gumiabroncsok kapcsán, ami bizonyos fokig már most is lehetséges.
Direkt vs. indirekt – ezt érdemes tudni a keréknyomás-érzékelőkről
A direkt guminyomás-érzékelő rendszer ugyanazokra a kerekekbe beépített sebességérzékelőkre támaszkodik, mint amiknek segítségével a blokkolásgátló (ABS) és a kipörgésgátló (ASR) is működik. Az azok által összegyűjtött adatok felhasználásával a rendszer kiszámítja az egyes gumiabroncsok relatív méretét, és ha azt észleli, hogy valamelyik gyorsabban kezd forogni, mint a többi, felhívja az autóvezető figyelmét az alulfújt kerékre.
Ennek az indirekt változata dedikált és ebből fakadóan pontosabban is mérő szenzorokat használ, így nem kell visszaállítani alaphelyzetbe a gumi felfújását vagy cseréjét követően. Ennek azonban hátulütője is van: ha lemerül az akkumulátoruk, ki kell cserélni az érzékelőket – más kérdés, hogy erre általában évtizedenként egyszer kerülne sor.
Az átfogó adatszolgáltatás érdekében még a rendszer állandó áramellátását is megoldanák: ezt piezoelektromos anyaggal biztosítanák, vagyis olyan anyaggal, ami mechanikai igénybevétel esetén elektromos feszültséget generálna, azaz önmagát töltené.
Mindemellett a bűnüldözésben is szerepet kapna, még ha csak átvitt értelemben is, ugyanis azt is érzékelné, ha éppen el akarnák lopni az autó kerekét.
Önálló áramellátásának köszönhetően a nyomásérzékelő még a jármű akkumulátorát sem terhelné, vagyis akkor is működne, ha az autót már leállították. Így az utcán parkolva is észlelné, ha felemelik az autót, mivel ilyenkor egyes gumikban nő, a többiben pedig csökken a nyomás, hiszen az autó súlya az egyik oldalra nehezedik. Ha közben az autó nem érzékeli a kulcsot, aktiválná a riasztót, és ha ez sem hozna változást, dudával és villogó fényszórókkal próbálná elijeszteni a potenciális tolvajt.
Nyilvánvalóan nem csak azért lennének hasznosak a valós idejű adatok, hogy tudjuk, éppen el akarják-e lopni az autónkat, vagy sem, bár ez sem egy utolsó szempont. Ezek segítségével a Ford – például olyan terepjárók, mint a Bronco esetében – precízebben térképezné fel a terepviszonyokat: ha kell, a vezetési módokon azonnal tudna reagálni azok megváltozására, illetve arra, ha csúszik vagy deformálódik a gumi. A sport- és versenyautók esetében döntő fontosságú tizedmásodpercek megtalálásában, a hétköznapokban pedig például a jegesedés észlelésében nyújthatna segítséget.
Persze, az, hogy benyújtották a szabadalmat, a gyakorlatban még semmit sem jelent, így ez esetben is fennáll a kérdés, hogy a Ford képes lenne-e – sorozatgyártás tekintetében – olcsón és hatékonyan megvalósítani az ötletet. Számos esetben az autógyártók csak azért nyújtanak be egy-egy szabadalmat, hogy időt nyerjenek, leginkább a riválisaikkal szemben, és utána, ha úgy adódik, elvetik az adott koncepciót, ami néha nem is baj.