Legutóbbi visszatekintő cikkünkben írtunk arról, hogy harminc éve még uralták a hazai piacot a szocialista típusok, többek között a Lada 2107-es, vagyis ismertebb nevén a kocka Lada. Akkoriban 2,5 milliósra becsülhető magyar autóállományból 1 millió 950 ezer még mindig a keleti márkál típusaiból került ki. Azóta persze elkoptak ezek a régi gépek, a KSH adatai szerint 2004-ben még 246 ezer Ladán volt itthon műszaki, de a legutóbbi adat szerint 2023-ban csupán 18 ezer volt forgalomban.
Innen nézve valódi időutazást jelent szétnézni az orosz használtautók piacán, ahol még mindig egy velünk élő veterán a vevők kedvence. Az Avtostat használt autókra vonatkozó adatai szerint a legkelendőbb használt autó a Lada 2105/07-es volt április hónapban, 39 300 tranzakcióval. Igen, az 1979-ben piacra dobott, és egészen 2012-ig gyártott, ez idő alatt alig változó konstrukció.
A Vaz-2107-es egy másik Ladát váltott a trónon, nevezetesen a Samarát (38 200 eladás), ami az első négy hónap kedvence volt. Nyilván az oroszok szeretik a saját autógyártásuk termékeit, de az is igaz lehet, hogy az orosz-ukrán háború miatt jelenleg ezek jelentik a könnyebben elérhető mobilitást a széles tömegeknek.
A harmadik helyen a Kia Rio áll 34 700 regisztrált adásvétellel, a negyedik a Hyundai Solaris (33 900 darab), az ötödik pedig a Ford Focus (32 400 darab). A piacvezető szerep mögött a brutális mennyiségű, még új autóként eladott típus húzódik meg. Ezért különleges a VAZ-2104-2105-2107 sorozat, bődületes mennyiséget gyártottak belőle szinte változatlanul, hosszú évtizedeken át. Alig van az autógyártás történetében pár típus, amiről ugyanez elmondható, és ami a legérdekesebb, hogy még a 2010-es években is volt igény az autóra.
A 2010-es évek elején a „kocka Ladák” eladási mutatói továbbra is erősek voltak Oroszországban és a volt keleti blokk országaiban. A VAZ–2105 gyártása 2010 decemberében befejeződött, 30 év és csaknem 3 millió elkészült darab után. A többi típus gyártása Oroszországon belül teljes mértékben áttevődött az Izsevszki Autógyárba. A VAZ–2107 oroszországi gyártása 2012 áprilisában ért véget, míg az utolsó VAZ–2104-es 2012. szeptember 17-én hagyta el a gyártósort Izsevszkben, ezzel végleg befejeződött a klasszikus, Fiat 124-en alapuló Ladák gyártása Európában.