Az AvtoVAZ, vagyis a Lada Szentpéterváron a Nemzetközi Gazdasági Fórumon mutatta be a Lady Niva Travel elektromos prototípusát. Igen, még csak előzetes terv, amit remélhetőleg fejlesztenek még, mert ez így, ebben a formában nem tűnik túl életképesnek. 

A korlátozott alkalmazhatóság oka, hogy az elektromos változat alapja a belső égésű motorral szerelt modell, amit csak amolyan orosz módra terveztek át. Sehogy.

 

Kivették a belső égésű motor hajtásláncát, az 1,7 literes négyhengerest és a hozzá tartozó ötfokozatú váltót, majd beraktak a helyére egy 163 lóerő maximális teljesítményű villanymotort és egy 34 kWh-s akkumulátort. Nagyobbat nem tudtak betenni, mivel megnövelte volna a „fejlesztési” költségeket, mert az akkupakk tömege miatt át kellett volna tervezni a padlólemezt. Ezzel pedig mindössze 170 kilométeres hatótávot jósol a gyár, ami igen karcsú.

Ezt nem láttuk jönni, itt az elektromos Niva 1

Fotó: Mikhail Pinchenkov/AvtoVaz

A Lada vélhetően számol sorozatgyártással, Oroszország területének nagy része egyáltalán nincs felkészülve az elektromos autókra, a terület nagy részét az év nagy részében hó és jég borítja, nincsenek aszfaltozott utak és nincs hol tölteni. Otthoni konnektorról pedig 12 óráig tart a mutatvány, a tundrán pedig ebből is kevés akad.

Ezenkívül nem szabad elfelejteni, hogy az átlagvásárló számára a Lada Niva Travel belső égésű motorral is eleve drága: 1 250 000 rubeltől (kb 5 millió forint) indulnak az árak, az elektromos változat viszont biztosan drágább lenne. 

Feltételezhető tehát, hogy az e-Niva a jövőben csak kísérleti prototípus marad. Ami átkerülhet belőle a valóságba, azok a vadonatúj lökhárítók és LED-es lámpák. Ezeket akkor kaphatja meg a modernizált Niva, amikor az új négyhengeres motort is, ami lassan hozza az 1980-as évek Volkswagenjeinek szintjét: 1,8 literes lökettérfogat mellett teljesít majd 90 lóerőt.