A Renault sportrészlege, az 1976-ban alapított Renaultsport 2021-ben átadta helyét az Alpine almárkának, ami azóta a cég legsportosabb autóit szállítja. A zseniális, pőre vezetési élményt adó A110-est ismerve jó döntést hoztak, de az előző részlegnek is voltak elég jó ötletei. Volt, ami nem valósult meg, pedig kipróbáltuk volna, ha akad rá lehetőség.
A Renault Megane RS egyike a legjobb hot hatch típusoknak, a Clio Trophy talán nem volt akkora durranás, de sokat javított volna rajta a részleg egyszerű, de nagyszerű terve. Fogták a Megane RS hajtásláncát, és bepasszírozták a kis Clio testébe, egyesítve a kisebb karosszéria és a magas teljesítmény szolgáltatta élményfaktort. A Megane 275 Trophy R-ben dolgozó elemeket vették kölcsön, ami kétliteres, turbófelöltésű négyhengerest, és 271 lóerőt jelentett, valamint hatsebességes kézi váltót. Így született meg a Clio RS16.
A sportautót rekord sebességgel, mindössze öt hónap alatt fejlesztették ki, és az idő jelentős része arra ment el, hogy kitalálják, hogyan helyezzék el a motort, a sebességváltót és a hűtőrendszert az autóban.
Renault Clio RS
A Renault Clio öt generációjából három esetén készült RS kivitel, az első Clióból még az RS-nél is különlegesebb sportváltozatot a Williams bevonásával készítették,
Clio II (1998-2005): Az első Clio RS modell, 2.0 literes, 16 szelepes, soros négyhengeres motorral, 172-182 lóerővel, kiviteltől függően
Clio III (2005-2012): Folytatódott az RS hagyomány ezzel a generációval is, szintén az F4R kódjelű szívómotort kapta meg, 197 lóerővel.
Clio IV (2012-2019): Az utolsó generáció, amiből készült RS változat, szakítva a hagyományokkal, ebbe már 1,6 literes turbómotor került duplakuplongos váltóval. Az előd percenkénti 5400-as fordulaton 215 Nm-es nyomatékára kontrázva már 1750-től 240 Nm nyomatékú a motor
Ekkora erő az első kerekeken már komoly kihívás, ezért részlegesen önzárő differenciálművel növelték a kezelhetőséget, a 19 colos kerekek mögött pedig 360 mm-es féktárcsák dolgoztak az első tengelyen. Ez szintén a Trophy R-ből érkezett, a futómű viszont az előző generációs Clio RS-ből származott, a hátsó felfüggesztést pedig a Clio R3T raliautóból emelték át. A turbós szuszogást, durrogás akusztikáját Akrapovic kipufogórendszerrel emelték volna ki.
A változásokat pedig nem rejtették véka alá, az RS16 60 mm-el volt szélesebb a mezei Clio RS-től, ami vaskosabb kerékjárati íveket követelt, a látványnak sem utolsó hátsó szárny, amely a Clio Cup versenygépekről származott pedig igazán csak hab volt a tortán. Akkoriban a működő prototípust megmutatták pár kiválasztott tesztelőknek, akik rajongtak a városi típusból faragott méregzsákért.
Mire elkészült volna a gép, addig már kész volt az Alpine átállás terve, így nem volt szükség több Renaultsport modellre. Nem ma volt, amikor utoljára vezethettünk egy Clio RS modellt, érdemes elolvasni mit gondolt akkor a Vezess sportmodellről:
