Rhode Islandtől egészen Floridáig üldöztek az amerikai rendőrök egy Ferrarit, amit két fegyveres férfi lopott el. A tettesek a 488 Spiderrel többször is sikeresen meglógtak a hatóságok elől, ami a sebességhatárok megszegésével sikerült – volt, hogy sebességük a 210 km/órát is elérte, írja a Road & Truck.
A hajtóvadászatban közreműködő hatóságok egyike arról számolt be, hogy végül több mint 1900 kilométerrel odébb találták meg a lopott sportkocsit.
Az egész azzal kezdődött, hogy a tolvajok augusztus 24-én, vagyis múlt hét szombaton a hajnali órákban rontottak be egy nyitva hagyott Rhode Island-i házba, ahol az áldozattól a Ferrarié mellett egy Corvette kulcsait is követelték. A rendőrség feltételezése szerint az elkövetők kifejezetten a csúcskategóriás autókra vadásztak.
Egy idő után azonban döntéskényszerbe kerültek: ekkor hagyták maguk mögött a Corvette-et, így csak a Ferrarival léptek olajra. Menekülésük során a tolvajok, amit csak lehetett, kihoztak a 2015 és 2019 között gyártott 488 Spider 3,9 literes V8-as motorjának 660 lóerős teljesítményéből. A csaknem 90 millió forint értékű sportautót a Rhode Island-i, majd a New York-i és a floridai hatóságok is üldözték.
A rendőrök végül egy ponyva alá rejtve találták meg a Ferrarit, ezzel párhuzamosan az egyik gyanúsítottat is őrizetbe vették. Mind a 18, mind pedig a 20 éves fiatal súlyos következményekre számíthat.