Két autót is ellopott, azonban egyikkel sem jutott messzire egy kiskunfélegyházi férfi. Az illető először egy kecskeméti telephelyre mászott be, ahonnan az egyik ott parkoló kisteherautóval hajtott tovább, de egy kiskunfélegyházi tanya előtt defektet kapott, így elakadt.
Ott betört a házba, és úgy gondolta, nemcsak használati tárgyakkal és ékszerekkel távozik, hanem a kint álló autóval is. Magához vette így a kulcsokat is, ám mialatt az értékeket pakolta be az autóba, megérkezett annak tulajdonosa. Miután a nő észrevette, mi történt a házban, azonnal az udvarra sietett, ahol meglátta a tolvajt.
A férfi nem ijedt meg, ellökte magától a nőt, majd elhajtott. Az asszony ekkor értesítette a rendőröket és az élettársát is a történtekről, aki az egyik dűlőúton megtalálta párja elakadt kocsiját. A tolvaj, amikor meglátta őt, segítséget kért tőle: „Szia! Kifogyott az üzemanyagom, tudnál segíteni?” – tette fel a kérdést, majd miután tisztázódott, hogy ki kicsoda, a két férfi dulakodni kezdett egymással.
A tolvaj a közeli kukoricásba menekült, azonban a korábbi autólopás nyomán ekkor már közelben jártak a kecskeméti rendőrök, akik végül elfogták őt – írja a Police.hu. Rablás és lopás miatt indul vele szemben eljárás, a rendőrök kezdeményezték a letartóztatását.