Már javában zajlik az őszi futballszezon, így az egyetemi amerikaifutball-bajnokságok is elkezdődtek az Egyesült Államokban. Az indianai Purdue Egyetem szezonnyitóján nagylelkű felajánlást tett egy helyi autókereskedés, a Rohrman Automotive Group: az a diák, aki 30 másodpercen belül három mezőnygólt rúg a „Kicks for Cash” verseny keretében, két évre szóló, ingyenes autóbérletet nyer. Van, aki teljesítette is a kihívást, azonban a kereskedés megpróbált kihátrálni a szerződésből.

Pár nappal később arra hivatkozva akarták felmondani Zachary Spangler bérleti szerződését, amire augusztus 31-én szolgált rá, hogy az utolsó góljával 0,005 másodpercet, azaz öt századmásodpercet késett, noha 20, 30 és 40 yardos távolságból is sikerrel járt – a rend kedvéért jegyezzük meg, hogy 18,29, 27,43, valamint 37,58 méteres távolságokról van szó. Mivel Spangler mindössze a második tanuló volt a kiírás történelmében, a bravúrt heves tapsvihar kísérte – azt ugyanis 60 ezren látták élőben –, így az is nagy port kavart, hogy az autókereskedés meg akarta gondolni magát.

Az egyetemi diáklap, a Purdue Exponent beszámolója szerint erről e-mailben tájékoztatta a helyi Honda-szalon, megjegyezve, hogy nem 30, hanem 30,05 másodperc alatt teljesítette a feladatot. Vigaszdíj gyanánt 250 dolláros jutalmat ajánlottak fel neki, ám a mostani árfolyam szerint alig 90 ezer forintos összeg nagyságrendekkel elmarad attól, hogy valaki két évig ingyen használhat egy kocsit.

A másodperc tört része miatt lett botrány az ingyenautóból 1

Beindult az amerikaifoci-szezon. (Illusztráció: Bruce Yeung/Getty Images)

Spangler azzal védekezett, őt soha nem tájékoztatták arról, hogy a lába nem érintheti a labdát az idő lejárta után. „Csalódottak vagyunk, amiért Zach elhitette, hogy teljesítette a kihívást” – nyilatkozta Bob Rohrman, a kereskedés tulajdonosa. „A döntésünk, miszerint nem ítéljük neki a fődíjat, nem személyes volt, hanem elvből és a szabályok alapján hoztuk meg.”

Annak ellenére, hogy a kereskedés hozzáállása megbotránkoztatta az egyetemi közösséget, néhány napot várni kellett arra, hogy újabb fordulat álljon be az ügyben. Eközben a konkurens kereskedések a saját kétéves ingyenes bérleti szerződésükkel keresték meg a farmgazdálkodás szakon tanuló fiút – sőt, a kezdeményezés mögé egy helyi étterem is beállt, mely vállalta, hogy egy évig ingyen hamburgerezteti őt.

Mindennek hatására a Rohrman Automotive Group úgy döntött, mégsem veszi el Spanglertől az eredeti bérleti szerződést, sőt, felajánlottak, hogy helyette 5000 dollárnyi, átszámítva csaknem 1,8 millió forintos pénzjutalmat is választhat, mondván, „a hihetetlen rúgásait meg kell jutalmazni”. Az esetre való tekintettel még a 30 másodperces szabályt is eltörölték.

A szüleivel egyeztetve a pénzt kérte, mivel van már egy működő autója. A kereskedés ennek ellenére úgy döntött, hogy ugyanekkora összeggel támogatja az egyetemi sportcsapat idegenbeli meccsekre történő utazásait.