A kilencvenes évek végén még úgy tűnt, hogy van némi remény a hazai gyártású, hazai fejlesztésű magyar autóból. Akkoriban az Ikarus még komoly volumenű buszgyártást folytató cégként nem volt teljesen esélytelen, és odáig jutott a történet, hogy készült egy prototípus, aminek komoly visszhangja volt a korabeli sajtóban.
„Évi tízezer autót gyártunk Székesfehérvárott” – ezzel a címmel jelent meg egy interjú 1997-ben Széles Gáborral, az Ikarus Rt. akkori elnökével. Bár nem nagy hévvel, de szép lassan 2000 közepére azonban elkészült a Scolo, melyet be is mutattak a sajtónak, azonban egyetlen egy darabot sem adtak el belőle.
A cél az volt hogy olyan modellt hozzanak létre, amely könnyen népautóvá válhat Magyarországon. A kompakt egyterű modell megépítése ugyanakkor nem volt egyszerű feladat, hiszen azt manufakturális körülmények között szerelték össze.
Az autóról hosszabb cikkben beszámoló Fejér Megyei Hírlap 2000-ben így írt a konstrukcióról:
„A hazai kisautó szerkezeti kialakítása az Ikarus hagyományaira épül: széles mérethatárok között gyártható, térbeli acélrács szerkezet az alap, amely alkalmas különböző karosszériaformák kialakítására. Lehet belőle személyautó éppen úgy,mint kishaszonjármű.
Az ikarusos hagyományoknak megfelelően a személygépkocsi-gyártásnál is tartani akarják magukat az alapfilozófiához: a saját vázszerkezethez minden egyebet a leendő személyautó esetében is beszállítóktól kívánnak megvásárolni.
Puritán belteret kapott a prototípus. (fotó: Auto2, 2000/12)
Ezt példázza a prototípus, amelyhez a motort a Hyundai szállította (1,3 literes), de a motorkeretet szándékosan úgy alakították ki, hogy ne okozzon gondot, ha más gyártmányt kell beszerelni. A kormánymű például az Opel Kadetthoz készült (szervo nélküli), a Hella fényszórók a Skoda Feliciához tartoztak eredetileg, az első felfüggesztés több autó alkatrészeinek ötvözése, a hátsó pedig egyelőre a Renault-tól származik, de a végső változatban állítólag a Fiat Puntóhoz lesz hasonlatos.
A felnik a BMW-től valók, az elektromos hálózatot is vásárolt alkatrészekből rakták össze. Mivel a prototípusba számos alkatrészt csak ideiglenesen, a működőképesség demonstrálására szereltek be, a hazai beszállítóknak tág terük van, az Ikarus várja a jelentkezésüket. A tervek szerint ugyanis a belső és a külső gyártást 50-50 százalékban szeretnék kialakítani.” – Fejér Megyei Hírlap, 2000. október (45. évfolyam, 231-255. szám) – Arcanum Újságok.
1999-ben az azóta már megszűnt francia-olasz vegyesvállalat, az Irisbus megvásárolta az Ikarust, majd 2003-ban bezárta a székesfehérvári gyárat. Hogy az autógyártás beindítása körüli álmokat a tulajdonosváltás, vagy éppen a magyar buszgyártó nehéz piaci helyzete fojtotta-e el, azt ennyi év távlatában már nehezen lehet megállapítani.
A prototípus viszont fennmaradt, ősrégi fórumokon fotókon bukkant fel, és állítólag ma magántulajdonban van, de a hazai autógyártás egyik érdekes színfoltjának birtokosa ragaszkodik a névtelenséghez.
