Száz évvel ezelőtt teljesen máshol tartott az autóipar, mint manapság. Amellett, hogy 1924-ben még gyerekcipőben járt az autógyártás, az emberek is új kihívás elé állította, így a kor politikusainak is feladta a leckét: az vált a feladatukká, hogy visszaszorítsák a közúti balesetek hirtelen megugrott számát.
A New York Times korabeli cikke – amit a Jalopnik elevenített fel – arról ír, hogy a romló tendencia az autóknak tulajdonítható, ami ezáltal komolyabb fenyegetést jelent, mint amekkorát az I. világháború valaha jelentett, ami hat évvel korábban ért véget. Az alábbi eszmefuttatás is ebbe a narratívába illeszkedik:
A háború borzalmai kevésbé rémisztőek a béke borzalmainál. Az autó még a géppuskánál is pusztítóbb szerkezetnek tűnik. A vakmerő autós egy tüzérnél is több halált okoz. Kevésbé van biztonságban az az ember, aki az utcán van, mint az, aki a lövészárokban.
A lap a számokkal próbálta igazolni az állítását, így amellett, hogy hányan haltak meg közlekedési balesetben, elenyészőnek tűnik, hogy abban a 19 hónapban, amíg az Egyesült Államok részt vett a háborúban, 50 ezren haltak meg. „Ez havi 2600 áldozatot jelent. Ez szerény átlag ahhoz képest, hogy az Egyesült Államokban havonta 7000 emberéletet követelnek a balesetek” – vonták le a következtetést.
A szerző a jelenséget úgy jellemezte, mint „a gépkocsi gyilkos orgiája”. A hivatalos statisztikák szerint 1924-ben a személyautók által okozott balesetekben összesen 23 600-an hunytak el. Bár az egy főre jutó halálesetek száma az elmúlt évszázad alatt a megannyi biztonsági fejlesztésnek köszönhetően számottevően csökkent, érdemes megjegyezni, hogy tavaly ugyanez a szám 40 990 volt.
A cikk végén egy akkori közlekedési ügyekkel foglalkozó bírót idéztek, akik amellett, hogy az „őrület” és az „önzés” szavakat használta a járműipar korabeli innovációjára és térnyerésére, megjegyezte, bízik benne, hogy – legyen szó akármelyikről – „felismeri a saját gyengeségeit”, és „nem a megbélyegzett, egyszerű polgárra hárít minden felelősséget”.
