A digitális közlekedési táblákat egyre több helyen alkalmazzák. Bár drágábbak, bonyolultabbak, mint hagyományos társaik, a dinamikusan változtatható tartalom olyan előny, amit a modern közlekedésben muszáj kihasználni. 

Ennek jelei láthatók Németországban, ahol egyre több helyen látható egy olyan digitális közlekedési tábla, amelynek felső részén egy számot láthatunk, alul pedig egy hullám szimbóluma tűnik fel. A megoldást már évek óta alkalmazzák egyes városokban kísérleti jelleggel. 

A többek közt Drezdában és Heidelbergben is használt tábla a zöldhullámra utal: amennyiben a sofőr a felül megjelenített ajánlott sebességgel halad, akkor jó eséllyel nem kell lassítania és megállnia, hanem végig stabil tempóval haladhat át az előtte lévő útszakasz zöld jelzésein. 

Ennek a ritka digitális KRESZ-táblának sok magyar autós is örülne 1

Így néz ki a tábla Drezdában. (Fotó: drezden.de)

El kell kapni a zöldhullámot

Ez pedig mindenkinek jó, a sofőr érzi, hogy halad, és nem húzza fel magát a pont előtte pirosra váltó közlekedési lámpán, valamint csökken a fogyasztás, és ezzel a károsanyag-kibocsátás is. A megoldás ereje a változtatható jelzéskép: a németek már próbálkoztak a zöldhullám jelzésével analóg módon, de ezek nem voltak annyira hatékonyak, mint digitális társaik, hiszen nem tudtak alkalmazkodni az aktuális közlekedési helyzetekhez.

Ennek a ritka digitális KRESZ-táblának sok magyar autós is örülne 2

A klasszikus analóg táblán megadták a zöldhullám elcsípéséhez ideális tempót. (Fotó: pinterest)

A törekvés nem új, régóta cél egy közös kommunikáción alapuló, a lehető legjobb áthaladást biztosító digitális rendszer létrehozása. Az Audi már négy éve tesztelte a saját, zöldhullámokat figyelő rendszerét. 

Az Audi saját rendszert fejlesztett

A technológia lényege, hogy a városban működő jelzőlámpák jeleket küldenek az autóknak, tájékoztatva a fedélzeti információs rendszert arról, hogy mikor váltanak zöldre, illetve pirosra.

Ebből az autó kiszámítja, hogy milyen sebességgel kellene haladni a zöldhullám eléréséhez, és erről tájékoztatja a vezetőt. Így elkerülhető a hirtelen fékezés, ami balesetveszélyes, és még inkább a felesleges gyorsítás, ami pedig üzemanyag-pazarló.

Ha a zöldhullám nem valósul meg, a rendszer visszaszámlálást indít a zöldig, így a vezető tudja, mikor mehet tovább – ezt a jelzést már akár 250 méterrel a lámpa előtt megkapja, így abban a megnyugtató tudatban veheti el a gázt, hogy amúgy sem ért volna oda időben a lámpához.

Sajnos ezek a rendszerek még gyerekcipőben járnak, és vélhetően nem nyújtanak majd teljes megoldást a zsúfolt városi közlekedésre, aminek enyhítése sokkal komplexebb, várostervezési, forgalomszervezési feladat, amibe ezek a megoldások is integrálhatóak lesznek.