Kevés ember vág bele ilyen feladatba. Sokan nézzük vágyakozva a kertek végében letett öreg, fillérekért árult autókat, de nem vágnánk bele a vakmerő projektbe, a felújításba. Mert kevés az esély a sikerre, és annál több munkát, pénzt emészt fel egy autó talpra állítása. Pénzben pedig biztosan akkora a végösszeg, amiért könnyedén megvehetnénk egy „szaladgálós” autót a hétköznapokra.
Mégis van akiket hajt a felfedezés vágya, a régi autók illata, a technika megismerése. A képeken látható 1987-es Volkswagen Passat B2 7 évig állt elhagyatottan. Tipikusan az a kocsi, amit már tízből kilenc ember leadna ócskavasnak.
Így ránézésre sokan már a fém árát számolgatták volna, de ez a Passat elkerülte a bontót
Szerencséje, hogy jelenlegi tulajdonosa Török Martin nem így állt hozzá a történethez. Ő inkább megvette, és megmentette, nekünk pedig elmondta, hogy jött össze ez az igazi autórajongó történet.
Kevesen adtak volna neki esélyt
„Akitől vettem sajnos anyagi okok miatt nem tudta már fenntartani az autót, 89 000 Forintra tartották, végül 50 000 Ft-ért vettem meg, egy hét múlva pedig tréler hozta haza. Nagyon szeretem a veterán autókat, az akkori napi használatban lévő autómat (egy W140-es bálna Mercedes volt, 300-as turbódízel) sajnáltam használni és szerettem volna egy olcsó, könnyen szerelhető dízel autót.
A Passat B2-esből négy, igen négy darab van most eladó a használtautó.hu oldalán
Ez tényleg egy olyan autó, amin bármit könnyedén meg lehet szerelni és mellette nagyon tartós is. A vételnél az első cél egy részleges felújítás volt: rozsdák kijavítása és egy részleges fényezés, hogy optikailag rendben legyen, valamint egy kisebb műszaki felújítás.”
Az ilyen felújításokra csodálkoznak rá milliók a Youtube csatornákon, de Martin nem a hírnév miatt vágott bele, neki az autó megmentése volt a célja
Az persze gyorsan kiderült, hogy ez optimista becslés volt első körben, de Martin nem adta fel, sőt vállalta a kihívást. Ahelyett, hogy a hatalmas munkát látva lemondott volna a projektről, inkább belevágott a Passat teljes felújításába.
Nincsen nehéz munka
„Maximalista vagyok és nem szeretek félmunkát végezni, így szépen lassan majdnem az autó összes alkatrésze sorra került.” – írta megkeresésünkre. A képek alapján úgy tűnhet, hogy teljesen átrohadt padlólemezzel állt az autó, de ez a Volkswagen kicselezte az idő vasfogát, Martin leírása szerint a „„küszöböt kellett cserélni mindkét oldalt, az ajtókat és a hátsó sárvédő íveket valamint a hátsó doblemezeket kellett foltozni. (Ami pozitívum, hogy az autó karosszériáját nem javították korábban, teljesen gyári állapotban volt.)
„Én igazából úgy gondolom, hogy nincsen nehéz munka. Mindent meg lehet csinálni, csak idő és pénz kérdése.”
„A fényezésre én készítettem elő az autót, ez mondjuk egy nagyon időigényes folyamat volt, mert akkor csináltam először és semmi tapasztalatom nem volt. De ebbe is bele szerettem volna tanulni, így magam csináltam. Tisztában vagyok vele, hogy ez nem egy profi restaurálás, de nem is az volt a cél. Számomra többet jelent, hogy a saját kezem munkája.
Sokan bele se gondolnak, hogy mennyi alkatrész van egy autóban. Ezeket mind egyesével meg kell tisztítani, le kell festeni ha indokolt, és ez rengeteg időt vesz igénybe...”
Karosszéria munkák, egy ilyen autónál ez már mindig érzelmi befektetés, nem racionális döntés, de amikor újra gyűjti a kilométereket, akkor minden befektetett forint megéri
Egy Volkswagen Passat B2 még tíz évvel ezelőtt melós autóként húzták az igát, ma viszont már eltűntek az utakról, a fennmaradó darabok pedig ritka veteránnak számítanak. Így alkatrészeket nehéz találni hozzá.
Martin egy donorautóval oldotta meg a legfontosabb alkatrészek cseréjét, és tapasztalatai alapján a üzemeltetéshez szükséges alkatrészeket meg lehet vásárolni hozzá, pl. szűrők, szíjak, vízpumpa, vezérlés, fék ill. futómű alkatrészek.
Egy ilyen korú autónál az elrepedt, törött, elveszett beltéri elemek beszerzése sem egyszerű feladat
Végül a motor hibájára is fény derült, szerencsére még a hosszabb túrák előtt. „Pechemre az utolsó pillanatban a műszaki vizsga előtt ki kellett vennem a motort. Úgy gondoltam, hogy felteszem az i-re a pontot azzal, hogy leveszem az olajteknőt és lefényezem, hogy az is szép legyen.
Volkswagen Passat B2 (B32)
1981-ben jelent meg a második generációs modell, amelyet szintén ferdehátú és kombi kialakításban árultak, egészen 1987-ig gyártották. Műszaki újdonságai között az összkerékhajtás, a turbófeltöltés és az öthengeres Otto-motor éppúgy megtalálható volt, mint a mai BlueMotion modellek előfutáraként kínált, különösen kedvező üzemanyag-fogyasztású Formel E kivitel. A B2-sorozat Santana nevű lépcsőshátú verziója pedig igazi örökzöld klasszikussá vált.
A nyolcvanas évek e világautója nem csupán Emdenben, hanem Belgiumban, Spanyolországban, Brazíliában, Mexikóban, Dél-Afrikában és Japánban is készült, mindenekelőtt azonban a Volkswagen kínai sikerének megalapozójaként vált nagy jelentőségűvé.
A B2-es Santana ugyanis ott egészen 2012-ig szerepelt a programban, hosszított tengelytávú, átdolgozott változatát pedig mind a mai napig gyártják. Minden változatával együtt közel 5,5 millió példányával a második generáció a teljes Passat-család legnagyobb darabszámban készült tagja.
A leggyengébb második generációs kocka Passat 54 lóerős, 1,6-os dízel volt. 70 lóerős volt a turbódízel, 75 LE-s az 1,6 literes, 115 LE-s a kétliteres, öthengeres benzines. A csúcsmodell 136 lóerős, 2,2 literes, öthengeres összkerékhajtású változat volt.
Akkor vettem észre, hogy csapágydarabok vannak az olaj felszívó cső kosarában. Ellenőriztem a hajtókar csapágyakat, amik még gyáriak voltak. Kissé kopottak, de nem innen származott az a sok fémreszelék. A bűnös a köztes tengely csapágyazása volt, ez hajtja az olajpumpát. Ez a csapágy ment tönkre. Muszáj volt kivenni a motort, mert ez a tengely nem fér ki a homlokfaltól. Ezután kicseréltem a köztes tengely és a hajtókar csapágyait is..”
Úgy gondoltam, hogy felteszem az i-re a pontot azzal, hogy műszaki vizsga előtt leveszem az olajteknőt és lefényezem, hogy az is szép legyen. Akkor vettem észre, hogy csapágydarabok vannak az olaj felszívó cső kosarában.
Újra az utakon
Ez az autó is bizonyítja, hogy nem csak az Oldtimer minősítés lehet cél, az utolsó csavarig eredeti állapot. A nosztalgiafaktor, a régi technika megélése működés közben így, ebben a formában is páratlan élmény, amit az autó egy horvátországi nyaraláson bizonyított.
Kétezer kilométert teljesített hiba nélkül.
Három felnőttel, csomagokkal 4,2 l/100 kilométer volt az átlagfogyasztása, ami annak is köszönhető, hogy pont a túra előtt kapott egy hosszú áttételű ötsebességes váltót. Valamint nem siettek, inkább országúton haladva élvezték a tájat az autópályás rohanás helyett.
A kertben hagyott félhalottból lett a horvát kirándulás főszereplője
„Mint minden projekt autó, természetesen ez sincs még 100%-osan kész. Az ajtóra fel kellene ragasztanom a díszléceket és még sok apróság hátra van.” – zárta sorait Martin.
A Volkswagen Passat pedig a félhalott állapotból most egy európai túragéppé változhat. Tervben van egy 7000 km-es kaland, mely érinti többek között Németországot, Franciaországot, Spanyolországot, Marokkót, Monacot és Olaszországot. Továbbá Graz is szerepel az úti célok között, ugyanis az autót vélhetően ott adták el újonnan. A szalon a mai napig üzemel.
A képre kattintva nyílik a felújítást dokumentáló galéria:
Megmentésre várva. Az 1987-es Passat B2 szó szerint a halál torkából menekült meg
Megmentésre várva. Az 1987-es Passat B2 szó szerint a halál torkából menekült meg
Fotó megosztása:
Egy ilyen felújítás rengeteg munkaórát igényel, aki maga vágna bele, az készüljön fel a kihívásra
Egy ilyen felújítás rengeteg munkaórát igényel, aki maga vágna bele, az készüljön fel a kihívásra
Fotó megosztása:
Szerencsére a karosszéria szerkezeti elemei nem voltak rossz állapotban a megmentés idején
Szerencsére a karosszéria szerkezeti elemei nem voltak rossz állapotban a megmentés idején
Fotó megosztása:
A Passat B2-esből négy, igen négy darab van most eladó a használtautó.hu oldalán
A Passat B2-esből négy, igen négy darab van most eladó a használtautó.hu oldalán
Fotó megosztása:
A jó öreg dízelmotor kért némi törődést, de már újra hibamentesen teszi a dolgát
A jó öreg dízelmotor kért némi törődést, de már újra hibamentesen teszi a dolgát
Fotó megosztása:
Első útját tréleren tette meg
Első útját tréleren tette meg
Fotó megosztása:
Az ilyen felújításokra csodálkoznak rá milliók a Youtube csatornákon
Az ilyen felújításokra csodálkoznak rá milliók a Youtube csatornákon
Fotó megosztása:
Eredeti alkatrészt nehéz beszerezni, egy donor autó sokat segít a helyzeten
Eredeti alkatrészt nehéz beszerezni, egy donor autó sokat segít a helyzeten
Fotó megosztása:
Karosszéria munkák. Nem volt vészes, de azért volt mit csinálni rajta.
Karosszéria munkák. Nem volt vészes, de azért volt mit csinálni rajta.
Fotó megosztása:
küszöböt kellett cserélni mindkét oldalt, ajtókat és hátsó sárvédő íveket foltozni kellett, hátsó doblemez foltozás.
küszöböt kellett cserélni mindkét oldalt, ajtókat és hátsó sárvédő íveket foltozni kellett, hátsó doblemez foltozás.
Fotó megosztása:
Egyetem és munka mellett csináltam hétvégente. A COVID hozzájárult a folyamathoz: az online előadásokat a műhelyben hallgattam, közben csiszoltam az autó
Egyetem és munka mellett csináltam hétvégente. A COVID hozzájárult a folyamathoz: az online előadásokat a műhelyben hallgattam, közben csiszoltam az autó
Fotó megosztása:
Sok apróság kell a megnyerő külsőhöz, de pont ez a projekt szépsége, mindig ad valamilyen kihívást
Sok apróság kell a megnyerő külsőhöz, de pont ez a projekt szépsége, mindig ad valamilyen kihívást
Fotó megosztása:
Az üléseket a donor autóból kiszerelt ülésekből csináltuk meg.
Az üléseket a donor autóból kiszerelt ülésekből csináltuk meg.
Fotó megosztása:
A kárpitozás gyári maradt, a szivacsozás pedig össze lett válogatva: mindkét első ülés anyósülésekből készült (hiszen abban kevesebbet ültek, jobb állapotú volt a szivacsozása), valamint a vezetőülés meg lett erősítve extra szivacsozással.

: Beltér összeszerelése. Édesapám és az egyik barátja (aki kárpitos) sokat segített. Sikerült vennem bele egy keveset használt kormányt.
: Beltér összeszerelése. Édesapám és az egyik barátja (aki kárpitos) sokat segített. Sikerült vennem bele egy keveset használt kormányt.
Fotó megosztása:
Kezd autó formája lenni. Felkerültek az Audi Waffeleisen felnik. Ezeket egy barátomtól kaptam, alumínium hulladékként végezték volna. A felnik is kaptak egy új esélyt.
Kezd autó formája lenni. Felkerültek az Audi Waffeleisen felnik. Ezeket egy barátomtól kaptam, alumínium hulladékként végezték volna. A felnik is kaptak egy új esélyt.
Fotó megosztása:
Borzalmas állapotban voltak a fékcsövek. Mindent újra le kellett gyártanom. Több mint 11 méter új fékcső került az autó alá. Nagyon időigényes munka volt.

A fék és sok más alkatrész hasonló kezelést kapott: szemcseszórás és festés

Sajnos az utolsó pillanatban a műszaki vizsga előtt ki kellett vennem a motort. Úgy gondoltam, hogy felteszem az i-re a pontot azzal, hogy leveszem az olajteknőt és lefényezem, hogy az is szép legyen. Akkor vettem észre, hogy csapágydarabok vannak az olaj felszívó cső kosarában.

llenőriztem a hajtókar csapágyakat (31-es kép), amik még gyáriak! voltak. Kissé kopottak voltak már, de nem innen származott az a sok fémreszelék. A 32-es képen látható az ún. köztes tengely csapágyazása. Ez hajtja az olajpumpát. Ez a csapágy ment tönkre.

Műszaki vizsga előtt egy gyors fotó. Utoljára 2013-ban volt rajta műszaki. Nálam 2023 júniusában vizsgázott, tehát közel 8 évet állt.
Műszaki vizsga előtt egy gyors fotó. Utoljára 2013-ban volt rajta műszaki. Nálam 2023 júniusában vizsgázott, tehát közel 8 évet állt.
Fotó megosztása:
Nyaralás Horvátországban. Közel 2000 km-es túra hiba nélkül.
Nyaralás Horvátországban. Közel 2000 km-es túra hiba nélkül.
Fotó megosztása:
Mentettél autót a halál torkából? Van egy hasonló, érdekes autós sztorid? Írj erre a címre!