A japán gyártók a 80-as évek végére megerősödtek, és a 90-es évek elején bátran feszegették a határokat. A Subaru sem volt kivétel, és a Sagres ennek tökéletes példája.

A projektet a gyártó kaliforniai kutató- és tervezőcsapatára bízták, így a csapat hozta az amerikai és a japán látásmód legjavát. A két világnézet metszetéből született modell egy futurisztikus, előretolt vezetőfülkével (cab-forward design) rendelkező sportkombi volt, amely funkcionalitását, vezethetőségét tekintve valahol a  hagyományos kombi és sportautó között egyensúlyozott.

31 éves, mégis elférne az új autók között ez a japán koncepció 1

A megjelenésével azonnal felkeltette a figyelmet: hosszú tengelytáv, lapos, áramvonalas sziluett, valamint a kor színvonalán hatalmas, alacsony profilú gumik. Ekkoriban még a háromdobozos szedánokról szólt a világ, voltak mellettük családi kisbuszok, de ilyen furcsa kavicsot még nem gyártott senki. 

A legnagyobb szenzációt a beépített GPS-rendszer jelentette, amely akkoriban még szinte sci-finek számított.

Egy 7 hüvelykes CRT-kijelzőn (ez ma már retrónak tűnik, de akkoriban csúcstechnológia volt!) jelenítette meg az útvonalat, és a rendszer nemcsak a navigációban segített, hanem audio- és videólejátszásra is képes volt. Egy ilyen funkcióval az autós világban a Sagres jóval megelőzte korát.

31 éves, mégis elférne az új autók között ez a japán koncepció 2

Ma is követendő filozófiával készült a műszerfal, ami a digitális és analóg információkat kombinálta. Ezzel a vezető azonnal leolvashatta a legfontosabb adatokat, miközben a részletesebb információkat analóg skálákon figyelhette. Ehhez jött még az aktív zajcsökkentő rendszer, amely ellentétes hanghullámok segítségével szűrte ki az utastérbe beszűrődő zajokat.

A technikát a Subaru klasszikus bokszermotorja adta, kétliteres, 16 szelepes, DOHC szelepvezérlésű erőforrásként 203 lóerőt préselt ki magából. Hozzá akkoriban forradalminak számító folyamatosan változó áttételű, CVT erőátvitel tartozott. 

31 éves, mégis elférne az új autók között ez a japán koncepció 3

És persze nem maradhatott el az összkerékhajtás sem, de igazán a futómű volt különleges: a Sagres többkaros hátsó futóművet kapott, amely nemcsak a csomagtér helykínálatát növelte meg, de a menetstabilitást is jelentősen javította. A többkaros rendszer hatékonyabban szabályozta a kerekek dőlésszögét, ami pontosabb és kiszámíthatóbb kormányozhatóságot eredményezett – sportkombi létére olyan vezetési élményt kínált, amely közelebb állt egy sportkupééhoz.

A Subaru Sagres a funkcionalitást sem hanyagolta el, hiszen végső soron mégiscsak egy kombiról volt szó. A tetősínek például rejtve maradtak, amíg nem volt rájuk szükség, de egyetlen gombnyomással elektromos motorok állították őket a megfelelő pozícióba. A hátsó ülések kezelésénél is hasonlóan menő: az ülések egyenként dönthetők és csúsztathatók voltak, így a csomagtér vagy az utasok kényelme igény szerint alakítható volt.