Az esős időjárás egyik hátulütője, ha az utakon vízátfolyás alakul ki. Ilyenkor ugyanis fennáll az aquaplaning veszélye, azaz amikor a gumiabroncsok nem tudják kiszorítani maguk alól a vízréteget, majd elveszítik a tapadást az úttal, ezáltal az autó irányíthatatlanná válik.

Két, a forgalomfigyelő kamerák által rögzített esettel szemléltette a jelenséget a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF). Az első felvételen egy Mercedes-Benz, míg a másodikon egy kisbusz vezetőjét tréfálták meg a körülmények – mindkét felúszásnak baleset lett a vége.

MEGÁLL AZ ÉSZ #79 - Közlekedésbiztonság a hétköznapokban

MEGÁLL AZ ÉSZ #79 - Közlekedésbiztonság a hétköznapokban 📺 Az aquaplaningről és annak veszélyeiről már korábbi retro és „Megáll az ész” videóinkban beszéltünk, most azonban hoztunk kettő esetet, amit kameráink rögzítettek nem is olyan régen. ❓𝐃𝐞 𝐦𝐢 𝐢𝐬 𝐚𝐳 𝐚𝐳 𝐚𝐪𝐮𝐚𝐩𝐥𝐚𝐧𝐢𝐧𝐠? A vízenfutás akkor következik be, amikor a gumiabroncsok elvesztik a tapadást az úttal a vízréteg miatt, és az autó irányíthatatlanná válik. 🖐🏼 Sokan elfelejtik, de az autók, 4 (!) tenyérnyi felületen érintkeznek csak a burkolattal! 🫨 Így, ha valaki a körülményekhez képest gyorsan halad, az abroncsok nem tudják kiszorítani a vizet maguk alól, vízréteg kerül a gumik és a burkolat közé, az autó pedig úgy kezd csúszni, mintha jégen menne. ‼️ Nem kell túl gyorsan haladni, elég ha az időjárási körülményekhez képest megyünk gyorsan. Ez a relatív gyorshajtás. 💡𝐇𝐨𝐠𝐲𝐚𝐧 𝐤𝐞𝐫𝐮̈𝐥𝐡𝐞𝐭𝐨̋ 𝐞𝐥? 🔹 Esős időben csökkentsük a sebességet, erre a VJT-ken is fel szoktuk hívni a figyelmet. 🔹 Kerüljük el a hirtelen mozdulatokat, a gyorsulást és a hirtelen fékezést. 🔹 Az út és látási viszonyoknak megfelelően vezessünk. 📣 𝐌𝐢𝐭 𝐭𝐞𝐠𝐲𝐞́𝐥, 𝐡𝐚 𝐦𝐞́𝐠𝐢𝐬 𝐛𝐞𝐤𝐨̈𝐯𝐞𝐭𝐤𝐞𝐳𝐢𝐤? 🔹 Ne fékezz hirtelen, ne rántsd el a kormányt. 🔹 Emeld le a lábad a gázról, és hagyd, hogy az autó fokozatosan lassuljon. 🔹 Tartsd stabilan a kormányt, amíg visszanyered az irányítást. 💭 Az első esettel kapcsolatban egy nagyon fontos dologra szeretnénk felhívni a figyelmet: Ha bármilyen okból kifolyólag el kell hagynod az autódat az autópályán, az első dolgod az legyen, hogy láthatósági mellényt veszel és utastársaiddal együtt, ha teheted a szalagkorláton kívül hívj segítséget, így gondoskodsz a saját és társaid biztonságáról. 🫵 Mindenkit hazavárnak, Téged is!

Közzétette: MKIF Zrt. - Az ország útja – 2024. december 13., péntek

Bár a sebesség csökkentésével és a hirtelen mozdulatok elkerülésével elkerülhető az aquaplaning, arra az esetre, ha mégis bekövetkezne, a következőket tanácsolja az autópálya-kezelő:

  • ne fékezzünk hirtelen és ne is rántsuk el a kormányt,
  • emeljük el a lábunkat a gázról, hagyva, hogy fokozatosan lassuljon az autó,
  • és tartsuk stabilan a kormányt, amíg visszanyerjük az irányítást.

A fentieken kívül arra is felhívták a figyelmet, amennyiben valakinek ki kell szállnia az autóból a sztrádán, az első dolga az legyen, hogy felveszi a láthatósági mellényt, és a szalagkorláton hív segítséget. Az első esetnél az ellenkezőjét láthattuk: négyen is a törött autó körül sétálgatva szedegették fel az útburkolatról a törmelékeket.

Az aquaplaningról korábban is írtunk, érdemes felidézni: