Az ügy központjában egy Kubából érkezett, negyvenes éveiben járó férfi állt, aki 2023-ban Tajuecóba utazott, hogy eltűnt felesége nyomára bukkanjon. A férfi mindössze annyit tudott, hogy felesége Soria tartományban, pontosabban a Berlanga de Duero nevű település környékén tartózkodhat.
De a keresés sötét fordulatot vett: a férfi nyomtalanul eltűnt, ami nyomozási lavinát indított el.
Az eset Tajueco apró településén történt, Zaragoza és Valladolid között félúton, számolt be róla a spanyol Okdiario hírportál.
A rendőrségi vizsgálat egy éven át tartott, miközben számtalan nyomot és bizonyítékot begyűjtöttek. Végül sikerült letartóztatni a feltételezett elkövetőket: az eltűnt férfi feleségét és annak szeretőjét, akit a helyiek „Tajueco farkasának” neveztek.
A nyomozás kulcsbizonyítékát a Google utcaképe szolgáltatta. A nyomozók több ezer ilyen képet vizsgáltak át, amikor egy különösen gyanús felvételre lettek figyelmesek. A felvételen egy férfi látható, amint egy hatalmas, fehér műanyag zsákot – amelyben úgy tűnik egy holttest van elrejtve – gyömöszöl egy piros Rover csomagtartójába.
A rendőrség a kép alapján hamarosan beazonosította az autót, majd a gyanúsított személyt is. A nyomozók lehallgatták a férfi telefonját, és kiderült, hogy az eltűnt férfi feleségével élt együtt. A hónapokig tartó, aprólékos adatgyűjtés során egyre több bizonyítékot halmoztak fel ellenük, így végül mindkettőjüket letartóztatták, majd vádat emeltek ellenük.
A nyomozás utolsó felvonásában az áldozat feldarabolt maradványait is megtalálták. A gyilkosok a közeli Andaluz település római kori temetőjében rejtették el a holttest nagy részét. A megdöbbentő történet nemcsak a helyieket sokkolta, hanem világszerte felhívta a figyelmet a modern technológia váratlan szerepére a bűnüldözésben.