A Škoda 165 évvel ezelőtt jött létre, mint fegyvergyártó. Kerékpárokkal 1896 óta, motorkerékpárokkal 1899 óta foglalkoznak, első automobiljukat 1905-ben gyártották. Bár ez a fejlődés csaknem ötven év leforgása alatt ment végbe, a cseh iparvállalat hagyományaiban benne volt a mechanikus sokszínűség, az újdonságokra való nyitottság. Erről tanúskodnak azok a konstrukciók is, amelyekre alább csodálkozhatsz rá.
Laurin & Klement LW (1905-1911)
A Škoda gyártott motorkerékpárokat, oldalkocsis motorkerékpárokat, sőt, négykerekű motorkerékpárokat is (amiket nyugodtan tekinthetünk a quadok ősének.) Ezeknek a különböző koncepcióknak az összemosásából született meg az a furcsa tricikli, ahol a pilóta hátul ült, utasai pedig elöl, a kormányzott kerekek fölött, egy keskeny, párnázott padon foglaltak helyet. A konstrukcióból készült teherszállító verzió is, komoly kétmázsás teherbírással. Napjaink cargo kerékpárjai így már nem is tűnnek annyira innovatívnak, nem igaz?
Laurin & Klement E „Montenegro” villamos-buszok (1908-1909)
A montenegrói hercegség 1907-ben pályázatot írt ki buszokra. A cseh vállalat elnyerte a megbízást, ám csak a helyszínen ismerték fel, hogy a keskeny, kanyargós hegyi utakon a hagyományos buszok nem lesznek megfelelők. Ezért rövidebb, keskenyebb konstrukciót terveztek: ezek mindössze öt utast tudtak szállítani, viszont szinte egy helyben megfordultak. A nyári időszakra nyitott karosszériával is elkészült a jármű, amelynek két hosszanti üléspadján tizennégyen fértek el – mindezt egy négy méter alatti járművön!
Škoda 935 Dynamic (1935)
A harmincas évek az áramvonalas jegyében teljek, és a modern őrületből a Škoda is kivette a részét. A vízhűtéses, 55 lóerős boxermotorral szerelt 935 Dynamic csekély légellenállásának köszönhetően 130 km/óra végsebességre volt képes. A modell végül nem került gyártásba, de a karosszéria tervezése során szerzett tapasztalatokat később a Škoda sportautóinál, valamint a frissen megépített autópályákra tervezett, nagysebességű Rapid 1500 OHV modelleknél hasznosították.
Škoda 950 Taub (1947-1948)
A második világháború után a Škoda meghívta az autógyártás amerikai szakértőjét, Alex Taubot, aki egy rendkívül innovatív konstrukciót javasolt: építsenek egy orrmotoros, elsőkerék-hajtású autót, amely központi gerincvázra épül, és elöl-hátul független felfüggesztést kap. A speciális szerkezet mindössze 760 kilót nyomott volna.
Škoda 973 Babeta (1952)
Mladá Boleslavban már az 1930-as évek második felében kísérleteztek összkerékhajtású modellekkel, és az ekkor szerzett tapasztalatokat is felhasználták a 973-as tervezésekor. A katonai felhasználásra szánt autó rendkívüli (55°) terepszögekkel bírt, akár 85 százalékos emelkedőn is felkúszott, legnagyobb rézsűszöge (azaz a borulás nélkül elérhető oldaldőlési szöge) terheléstől és pozíciótól függően 47 és 458 százalék között mozgott. A gázlómélység 600 mm volt, és akár 25 centiméteres akadályokon is átmászott. A gyártása kevesebb mint három tucat darab után megszűnt.