Már 19 évesen megadatott egy kaliforniai fiatalnak, hogy egy olyan erős autót vezessen, mint a Lexus IS F, csakhogy ez felelősséggel is társul. Ezt azonban nem vette tudomásul a fiatal sofőr, akit így a rendőrök drasztikus mértékű gyorshajtáson értek az óév utolsó napjaiban.

A Los Angeles-i hatóságok 203 km/órás sebességgel mérték be a kék Lexust. Ez ráadásul korántsem a maximum volt, ugyanis a második generációs, tehát valamikor 2007 és 2014 között gyártott IS F 5,0 literes V8-as szívómotorjában 422 lóerő lakozik, ami mellé 503 Nm-es forgatónyomaték párosul – ezek tudatában aligha meglepő, hogy 273 km/óra a végsebessége.

Nem maradt következmények nélkül a száguldozás. Miután elkapták, le is tartóztatták a sofőrt, akit meggondolatlan vezetéssel vádolnak, ezen kívül az autóját is lefoglalták 30 napra.

Az eset kapcsán a Carscoops cikke megjegyezte, hogy 2025-re lényegesen szigorodtak a közlekedési szabályok Kaliforniában. Amellett, hogy több új sebességmérő kamerát is jóváhagytak, azok a járművezetők, akik több mint 160 km/órás sebességgel közlekednek, 500 dolláros, átszámítva közel 80 ezer forintos bírságra számíthatnak.

Még a januártól életbe lépett szabályváltozásokkal együtt is olcsón meg lehet úszni a gyorshajtást a tengerentúlon. Magyarországon utoljára tavaly nyáron emelték meg a bírságok összegeit, amik így 50 ezer forintról indulnak – a részleteket itt írtuk meg: