A valaha volt legbrutálisabb szupersportjáról rántotta le a leplet a Bugatti, amikor 2020-ban megérkezett a Bolide. A francia gyártó sokáig nem is tervezett gyártani belőle, ám végül a pénz beszélt, és annak ellenére, hogy darabjáért 1,5 milliárd forintnak megfelelő összeget kértek el, a kifejezetten versenypályákra szánt technikából pillanatok alatt elkapkodták a 40 darabot. Köszönhetően annak, hogy 2023-ban a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) homologizációs eljárásán is átesett, már a Le Mans-i 24 órásra is lehetne nevezni az 1600 lóerős sportkocsit.

Az egyik Bolide szerencsés tulajdonosa azonban nem bírta kivárni a Bugatti által 2025-re szervezett pályanapokat, így karácsonyra azzal ajándékozta meg magát, hogy elsőként tapasztalhatta meg, mire képes a szerzeménye a 8,0 literes W16-os motorral, valamint annak 1600 lóerős teljesítményével és 1600 Nm-es forgatónyomatékával. Ehhez ki is bérelte a Forma-1-es versenynaptárból jól ismert Circuit of the Americast, rövidebb nevén a COTA-t, mely 2012 óta ad otthont az Amerikai Nagydíjnak.

A képre kattintva galéria nyílik:

A Bugattinál pedig egyáltalán nem vették zokon ügyfelük türelmetlenségét, sőt, a francia márka munkatársai készséggel álltak rendelkezésre a próbakörök zökkenőmentes lebonyolításához. Miután végeztek az átvizsgálással, megtartották a műszaki eligazítást, majd néhány bemelegítő kör után – hogy biztosra menjenek – újra átvizsgálták az autót. Csak ezután ülhetett a volán mögé az amerikai vevő, és vehette birtokba az 5,513 kilométer hosszú, 20 kanyarral tűzdelt austini aszfaltcsíkot.

Nem bírt magával, kibérelt egy F1-es pályát 26

Fotó: Bugatti

Nem bírt magával, kibérelt egy F1-es pályát 27

Fotó: Bugatti

Dolgát egyedül az időjárás nehezítette meg, ugyanis esett az eső, de a tulajdonos így sem félt feszegetni a határait: a 12 kör során 333 km/órával is repesztett.

„Felejthetetlen volt ennek a rendkívüli masinának a volánja mögött ülni. Az eligazítás után, ahogy ígérték, hihetetlenül könnyen kezelhető volt a Bolide” – nyilatkozta a francia versenykékben pompázó sportkocsi névtelen gazdája. „A teljesítményét is abszolút kordában lehetett tartani, mégis amikor a kanyar kijáratánál a gázra léptem, könyörtelen erőt lehetett érzékelni, semmihez sem fogható. Egy gép, ami ötvözi a legendás Bugatti-teljesítményt, a kényelmet és az innovációt.”

A Bolide első éles szerepléséről készült videó is, ami itt nézhető meg:

a videó a hirdetés után indul