Ráfázott a túlbuzgóságára egy kanadai autós, aki december 31-én a hatóságoknál bejelentette, hogy lefülelt egy ittas állapotban közlekedő motorost, akit még fel is tartóztatott. A rendőrök a helyszínre kiérkezve azonban nem azzal szembesültek, amit a telefonban hallottak.

A motoros ugyanis egyáltalán nem volt ittas, épp ellenkezőleg: színjózan volt. Ugyanezt viszont az ittas vezetés okán betelefonáló járművezetőről már nem lehetett elmondani. Vele kapcsolatban a hatóságok közleménye úgy fogalmazott, „a leheletéből áradt az alkoholszag”, majd az alkoholszonda is pozitív értéket jelzett.

Mint kiderült, a motoros „bűne” az volt, hogy a sötétben kissé bizonytalanul közlekedett. 

Ennek megfelelően a következményeket is vállalnia kellett a valóban ittas sofőrnek, akit 90 napra eltiltottak a vezetéstől, a járművét pedig 30 napra le is foglalták.