2024 novemberében számoltunk be arról, hogy a pénzügyőrök egy számlagyárként működő bűnszervezetre csaptak le. Az elkövetők 2021 nyarától összesen 472 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek.
Jelentős értékű ingatlanokat, luxusjárműveket és hatalmas mennyiségű készpénzt foglalt le az akció során a NAV. Az autók elszállításáról készült videót itt nézhetitek meg.
A lefoglalt sportautók felkerültek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal árverési oldalára, ahol új tulajdonost keresnek neki, ezzel is bevételhez juttatva az államkasszát. Nézzük, mit is kell tudni a két járgányról:
A lefoglalt Ferrari
A Ferrari Keyvany F8 835 Super Tributo modellből mindössze 20 darab készült, és az autón látható plakettből kiderül, hogy ez a 20. példány. Vagyis egy tuningolt Ferrari F8 Tributóról van szó. Egyedi spojlerek, új kerékszett és kicsinosított utastér jellemzi az autót.
A ritka szupersportautóban 3,9 literes, V8-as motor van. Az F8 jelzés a Ferrari szóra és a hengerszámára utal. A Tributo pedig azt jelenti, hogy „tisztelgés”. Ebben a kivitelben 721 lóerős, így álló helyzetből 2,9 másodperc alatt gyorsulás százra, 200 km/órára pedig elég 7,8 másodperc, végsebessége 340 km/óra.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 120 millió forintra becsülte az 5148 kilométert futott autó értékét, de kevesebbért is meg lehet szerezni.
Minimális ajánlat: 85 millió forint
Nézd meg a galériát a kívül-belül átalakított Ferrariról:
A lefoglalt Lamborghini
A másik autó, amelyet szintén ugyanattól a vállalkozótól foglaltak le, a 2017-ben bemutatott Lamborghini Urus egyik hófehér példánya, az olasz márka első SUV modellje.
Az ötajtós, összkerékhajtású luxusautó a Volkswagen-csoport MLB-platformjára épült, csakúgy, mint az Audi Q8, a Bentley Bentayga vagy a Volkswagen Touareg. Az Urus orrába 4,0 literes, dupla turbós V8-as motor kerül, amelyhez nyolcfokozatú, automata sebességváltó és összkerékhajtás csatlakozik.
A 650 lóerős szabadidőjármű akár 305 km/órával is képes hasítani, a 0–100-as sprintet pedig 3,6 másodperc alatt teljesíti, de 12,8 másodperc alatt a 200 km/órát is eléri a mutató. Urusból a hazai használtautó-piacon is van néhány eladó példány, áruk 100-120 millió forint között mozog, a NAV sem lőtt nagyon mellé, a 16 897 kilométert futott szabadidő-autó értékét 120 millióra lőtték be. De ezt a példányt akár olcsóbban is meg lehet szerezni:
Minimális ajánlat: 60 millió forint
Nézd meg a galériát a hófehér ötajtós Lamborghiniről:
Emlékeztek még, amikor 2021-ben a NAV lecsapott egy vállalkozásra és a tulajdonostól elkobozták a krómzöld Lamborghini Aventadort? Volt ott még Porsche, Bentley és számos luxusverda, részletesen ki is veséztük a témát: