Kellemes meglepetésben volt része egy skót férfinak, akinél az egyik online üzleti megbeszélése közben csöngettek a vadonatúj McLarenjének kulcsaival. Bár egy informatikai cég vezetője, a 61 éves David Harkins nem rendelte, hanem nyerte az autót, amihez mindössze 19 pennyért, a mostani árfolyamon alig több mint 90 forintért váltott jegyet egy online nyereményjátékon.

Leginkább az OTP gépkocsinyeremény-betétjeihez lehet hasonlítani az Egyesült Királyságban működő BOTB nyereményjátékait – mint arra rámutatott a 24.hu –, mivel a szerencsés győztesek között ugyanúgy autókat sorsolnak ki. A különbség az, hogy ahogyan most is, a BOTB heti sorsolásaira sokszor jelképes összegekkel is lehet nevezni, és az autók mellett más termékeket is kisorsolnak.

„Fantasztikus, mintha megint karácsony lenne” – lelkendezett a férfi a The Sunnak. „Hihetetlen ez a pillanat, amiről soha nem gondoltam volna, hogy bekövetkezhet. Az a tény, hogy ez végül mégis megtörtént, rendkívül boldoggá tesz. Még most sem hiszem el, és folyton az jár a fejemben, hogy valaki el fog hajtani vele.”

Óriási mázli: fillérekért jutott új sportautóhoz 1

A szerencsés skót férfi két zsömlét nem kap abból az összegből, amiből egy tízmilliókat érő sportautót nyert. (Illusztráció: McLaren)

Harkins elárulta, egy repülőtér melletti hirdetőtáblán pillantotta meg a BOTB hirdetését, és mire hazaért, eldöntötte, hogy ő is nevezni fog a játékra. Újdonsült járgányával, aminek az értéke 105 ezer font, átszámítva mintegy 50 millió forint, az a terve, hogy bejárja a Skót-felföldet.

Frissítünk!

A Facebookon egy olvasónk jelezte, hogy a BOTB nyereményjátéka mégsem hajaz annyira az OTP gépkocsinyeremény-betétjeihez. Saját bevallása szerint 2008 óta játszik, és a leírása alapján úgy működik, hogy a kívánt nyeremény kiválasztása után egy labdarúgó-mérkőzés pillanatképén be kell jelölni az arról eltávolított labdát. Minden héten sorsolnak, de csak az nyer, aki pontosan eltalálja a labda pixelkoordinátáit, amiket egy csapat állapít meg. Ha több megfejtés is helyes, ugyanezzel a módszerrel újabb képen kell helyesen megjelölniük a labda helyzetét.

Régen még a nyomtatott sajtóban is játszhatták ezt a játékot, ami akkoriban Spot the ball néven futott. Tárgynyereményt vagy készpénzt lehetett választani, viszont a nyeremény járulékos költségeit (vám, adó stb.) a nyertes állta, de volt, amikor üzemanyagot és 1 év szervizt is biztosítottak a nyereményautó mellé.

Ami magát az autót illeti, Harkins mostantól egy 570S Spider büszke tulajdonosának mondhatja magát. Fontos megjegyezni, hogy újonnan már nem kapható a modell, azt ugyanis 2015 és 2021 között gyártották.

A középfarmotoros kupé 3,8 literes, ikerturbós V8-as blokkja 570 lóerős, ami mellett a 601 Nm-es nyomatékot is egy hétfokozatú, dupla kuplungos SSG-váltó juttatja el a hátsó tengelyre. Az alig 1400 kilogrammot nyomó McLaren 3,2 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100-ra, a végsebessége pedig alulról karcolja a 330 km/órát.