Egy házaspár telefonon jelentette be a rendőrségnek, hogy eltűnt a lakásuk előtt hagyott autójuk Szekszárdon – igaz, a tetteseknek nem volt nehéz dolguk. A helyszínre érkező rendőröknek elmondták, hogy miután előző este hazaértek az autót nem zárták be, sőt, a slusszkulcsot is az utastérben hagyták – írja a Police.hu.

A hatóságok arra jutottak, hogy az ismeretlen tettes kora hajnalban Hőgyész fele vette az irányt az idegen járműben.

A délelőtti órákban újabb bejelentés érkezett, miszerint az éjszaka során a Bagóvölgyben keresztbe fordult egy autó, és azóta is ott áll. Mint kiderült, a Nissan Micrával nem sokkal éjfél után két fiatalember közlekedett: a sofőr sötét dzsekit és nadrágot, míg az utasa piros kabátot viselt. A kocsi tulajdonosa elmondta, egy kolléga parkolt le az autójával, de nem zárta be és az indítókulcsot sem vette ki.

Két, a közelmúltban Szekszárdon igazoltatott fiúra terelődött a gyanú. Rövidesen be is igazolódott, hogy mindkét autó elkötéséhez köze lehet a 13 éves fóti és a 16 éves kapospulai srácnak, akikre Nagykónyiban találtak rá, miközben egy fekete Volkswagenben aludtak.

Ez nem az első eset volt: korábban Fejér vármegyéből vittek el a fiatalok engedély nélkül egy kocsit, amit aztán Tamásiban egy árokparton hagytak. Az idősebb fiúnak most kétrendbeli autólopás miatt kell felelnie, valamint engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési eljárás is indul ellene.