A csütörtök esti órákban egy magyar autóst akartak megállítani az osztrák hatóságok, miután egy civil rendőrautóból kiszúrták, hogy átlépte a záróvonalat. Eleinte úgy tűnt, hogy megáll a megkülönböztető jelzésére a 20 éves, Linzben élő sofőr, de utána nyomott egy kövér gázt, és az A8-as autópályára felhajtva Passau felé vette az irányt, a rendőrök pedig a nyomába eredtek – írja az E-Steyr.

A kergetőzés az A25-ösön, majd a B1-esen folytatódott. A menekülő autós többször is veszélyesen előzött, ahogyan a piros lámpákról sem vett tudomást. Annak ellenére, hogy az éjjeli, ködös időjárásban a látási viszonyok nem voltak a legjobbak,

volt, hogy 250 km/órás sebességgel száguldozott.

A felső-ausztriai üldözés egészen Marchtrenkig tartott, ahol a fiatal férfi egy utánfutós kocsi oldalának ütközött, ám közvetlenül előtte is 160 km/órával haladt. Az övével együtt összesen négy autó sérült meg, köztük az ansfeldeni rendőrkapitányság járőrautója – a balesetben öten szenvedtek súlyos sérüléseket.

Bármennyire is meglepő, de a 20 éves férfi nem volt a súlyos sérültek között, így őt az utasával együtt elfogták és kihallgatták. A rendőrök vizsgálják a baleset körülményeit, de arra már most fény derült, hogy a száguldozó, majd balesetező autósnak jó oka volt arra, hogy meneküljön, ugyanis

jogosítványa sem volt, ráadásul a BMW-jére a rendszámokat is lopták.

Nyilvánvalóan nem az a legjobb megoldás, hogy a gázra lépünk, ha meg akar állítani minket a rendőr – de akkor mit is tegyünk? Itt jártuk körbe a kérdést: