Meghiúsult egy vadonatúj Lamborghini Revuelto átadása Libanon fővárosában, Bejrútban, miután az átadás napján összetörték a 200 millió forintot meghaladó értékű sportkocsit – írja a Carscoops.

Akkor történt a baleset, amikor az átadás előtt meg akarták tankolni a Lamborghini V12-es motorral szerelt csúcsmodelljét, ugyanis a szerviztechnikus veszíthette el az uralmát felette, így előbb egy táblát döntött ki, majd egy kerítésnek ment neki. Szemmel láthatóan súlyos sérüléseket szenvedett el a Revuelto, különösen a vezetőoldala kapott nagy ütést – mindemellett felcsapódott a csomagtértető és kinyílt az összes légzsák.

 

Kiindulva abból, hogy már külön életet él a bal első kereke is, amit méterekkel a baleset helyszínétől találtak meg, gyanítható, hogy a tulajdonosnak sokáig nem lesz autója.

Ezt főleg annak tudatában lehet kijelenteni, hogy az eladások tekintetében két egymást követő évben is rekordot döntött a Lamborghini. A kereslet olyan szinten nem lanyhul, hogy aki most rendel új darabot a szóban forgó Revueltóból, legkorábban 2027-ban kaphatja meg, annyira hosszú a várólista.

Így néz ki a Revuelto, amikor nem zúzzák le az első napján – a képre kattintva galéria nyílik:

Az Aventador helyébe lépő modell azonnali sikernek bizonyult a 2023-as bemutatkozása után. Ez talán annak is köszönhető, hogy bár a bolognai márka korábban azt ígérte, nem fog már több autót gyártani V12-es motorral, a Revuelto esetében a valaha volt legerősebb blokkal rukkolt elő, aminek 825 lóerős teljesítményére az elektromos rásegítés rátesz még egy lapáttal, így a rendszerteljesítménye 1015 lóerő.

Már a hazai futballsztár, Szoboszlai Dominik is vezethette a Revueltót, ami 0-ról 100-ra alig 2,5 másodperc alatt gyorsul, a végsebessége pedig meghaladja a 350 km/órát.