Különös eset történt Los Angelesben február 2-án hajnali 5 órakor. Egy Ferrari F8 Spider súlyosan megsérült az Interstate 10-es autópályán.
De ilyen azért viszonylag sűrűn megtörténik ‒ mármint, hogy baleset van az autópályán ‒, az igazán szokatlan az volt, hogy a rendőrök ahelyett, hogy elszállíttatták volna a járművet, vagy megkezdték volna a helyszínelést, lezárták volna a pálya érintett részeit, megkérték a sofőrt, hogy saját maga hajtson le az autópályáról az összetört Ferrarival.
A Ferrari vezetője később elmondta, hogy egy másik autóval való ütközést próbált elkerülni, ekkor azonban elvesztette uralmát a jármű felett és nekiütközött a beton elválasztókorlátnak.
Az ütközés következtében az autó eléggé összetört. A helyszínen lévő rendőr megkérdezte a sofőrt, hogy az autó beindítható-e. Miután a Ferrari motorja elindult, a rendőr utasította a vezetőt, hogy lassan hajtson le az első kijáratnál.
Nézd meg a videót:
Ha nem ilyen állapotban van, és ép az autó, az F8 Spider 2,8 mp alatt gyorsul 100 km/órára, végsebessége 340 km/óra. Ehhez a teljesítményhez egy 3.9 literes, V8-as motor szolgáltatja a 720 lóerőt és 770 Nm nyomatékot. A vezérlés 8000-nél vágja el az erőt, méghozzá nem fokozatosan, hanem minden átmenet nélkül: 7999/percnél még teljes erőből húz a motor, így még extrémebb teljesítménykifejtésre képes.
A tetőidom két részből áll, amelyek laposan egymásra simulnak, és elférnek a motor felett. A nyitás és a zárás egyaránt mindössze 14 másodpercet vesz igénybe, a tetőidom akár 45 km/óra sebességnél is mozgatható.