Egy friss tanulmány megcáfolta azt a sztereotípiát, miszerint Németországban az autópályák sebességkorlátozás nélküli szakaszain rendszeres, hogy rendkívül gyorsan vezetnek az emberek. A Német Gazdasági Intézet (IW) kölni központja összegezte az észak-rajna-vesztfáliai tartományban található automata mérőpontok adatait, amikből pont, hogy az szűrhető le, hogy a közlekedők tudatosan választják meg a sebességüket, ugyanis sokakat kereken 130 km/órával mértek be – írja a Spiegel.
Az átlagsebesség azonban még a 130 km/órát sem érte el: átlagosan 113,5 km/órával közlekedtek az autósok.
A megfigyelésre még tavaly nyáron került sor: a négy hónap folyamán csaknem 1,9 milliárd autó haladt át a 979 mérési ponton. Többségük, pontosan 83 százalékuk maximum 130-cal, további tíz százalékuk 130 és 140 km/óra közötti sebességgel ment, míg mindössze egy százalékra tehető azoknak az aránya, akik 160-nál is többel repesztettek.
Még a korábbi évekhez viszonyítva is csökkent az átlagsebesség: 2021-ben 116,5, 2022-ben 115,2 km/órás átlagsebességet állapítottak meg egy hasonló vizsgálat alatt.
Ebben – legalábbis a tanulmány szerint – a forgalomnövekedésnek lehet szerepe, ami több okra, köztük az útfelújítások miatti korlátozásra, valamint arra vezethető vissza, hogy a koronavírus-járvány csillapodásával az emberek az otthoni munkavégzésből visszavándoroltak az irodákba. Azt azonban egyértelműen cáfolták, hogy a magasabb üzemanyagárak miatt vették vissza a tempót az autósok.
Az utóbbi időkben több európai ország is a sebességhatárok emelésére készül az autópályákon. Ennek nyomán felmerült, hogy a magyarországi sztrádákon is le lehetne cserélni a 130-as táblákat 150-esekre – egy korábbi cikkben járta körbe a Vezess, ez hogyan lehetne lehetséges: