Egy Zala vármegyei autóst állítottak meg a 86-os főúton a rendőrök március 21-én éjszaka. Az intézkedés során megállapították, hogy

bár magyar honosságú és Magyarországon helyezték forgalomba, a férfi autóján francia rendszám volt.

A férfi elmondta, hogy a hatósági jelzéseket Ausztriában vették le a rendőrök a Volkswagenről annak rossz műszaki állapota miatt, ezért egy barátja adta neki kölcsön a francia rendszámokat. Úgy gondolta, inkább „rossz” rendszámmal közlekedik, mint anélkül – mint kiderült, tévedett.

Az intézkedés során a sofőr ruházatának átvizsgálásakor több tasak kábítószergyanús, fehér port is találtak a rendőrök – írja a Police.hu.

A körmendi járőrök előállították a 35 éves férfit, vele szemben egyedi azonosító jellel való visszaélés és kábítószer-birtoklás miatt kezdeményeztek eljárást.

Nem ez volt az egyetlen eset, amikor sajátos módon próbálták orvosolni a rendszám hiányát. Két éve egy pándi férfi házilag készített rendszámokkal próbálkozott – a részletekről itt számolt be a Vezess: