A kétezres évek elején, bő 20 évvel ezelőtt még a dízelek felívelő aranykora zajlott az autóiparban. A kerregő, büdös, zajos traktormotorokat gatyába rázták, és az európai piacon (leginkább az olcsóbb gázolajnak hála) taroltak a dízelmotorok. Annyira komoly volt a hullám, hogy a Mercedes-Benz még egy vérbeli AMG-modellt is piacra dobott ilyen erőforrással. A típus fogadtatása végül értékes tapasztalatot jelentett nemcsak nekik, hanem a többi gyártónak is.
2002-től a C-osztály minden karosszériaváltozatához rendelhető volt az AMG első dízel erőforrása, amit alaposan átdolgoztak a cég mérnökei. A 2,7-es lökettérfogatát 3,0 literre növelték, nagyobb turbót és hűtőket szereltek be, így a sorozatgyártásban 197 lóerős motor a sportváltozatban 231 lóerőt tudott.
Ezzel 6,8 másodperc alatt gyorsította 100-ra az autót. Figyelemre méltó az 540 newtonméteres forgatónyomaték, amely már 2000-es főtengelyfordulatnál a vezető rendelkezésére állt. Mindamellett, hogy az autó akár 250 km/órával képes volt haladni, az átlagfogyasztása gyári érték szerint 7,6 liter volt.
Kizárólag 5G-Tronic automatával lehetett kérni, ami érthető döntés ekkora nyomaték mellett. A motorhoz méltó futómű is járt, a típus a C32 AMG alkatrészeit örökölte, valamint egyedi könnyűfém felnik és külső karosszériakiegészítők is jártak a sportos dízelhez.
A típus viszont kegyetlenül elhasalt, nagyon gyenge eladási számokat produkált. A sportos Mercedest keresők nem kértek a dízelmotorból, főleg nem ilyen formában. Nyilván az erős dízelek piaca ekkor kezdett el növekedni, de fürge, sportos kompakt karosszériával párosítva nem működött a recept.
