A 81-es főúton ellenőriztek a rendőrök, így páholyból nézhették, ahogy március 28-án, pénteken egy autós a tiltótábla ellenére előzött. Ezután behajtott egy benzinkúthoz, hogy elkerülje az intézkedést, azonban ez csak olaj volt a tűzre, ugyanis ennek láttán az egyenruhások a szolgálati járműbe pattantak, és a szabálysértő autóhoz siettek.
Észrevették, hogy a sofőr oldalán kizárták a biztonsági övet – a felvételek pedig egyértelműen alátámasztották, hogy a rendőrök megérkezéséig a sofőr és az utasa helyet cserélt egymással.
A helycserés jelenetről készült felvétel itt nézhető meg:
Mint arról a Police.hu beszámolt, kiderült, hogy az autót valójában vezető győri férfit korábban eltiltották a vezetéstől. A térfigyelő kamera azt is rögzítette, hogy az utas valamit kidobott az árokba, miután megálltak, majd összeszedte azt. Az iharosberényi lakos szájából ezután egy fehér porral teli zacskót szúrtak ki, amit elvettek és lefoglaltak tőle.
Mindkettőjüket előállították, a velük szemben alkalmazott drogteszt pedig pozitív eredményt hozott. A sofőrrel szemben kábítószer-birtoklás és eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt indult eljárás, míg a szabálysértés miatt feljelentést tettek a rendőrök. Az utassal szemben kábítószer-birtoklás miatt indítottak eljárást.
A helycserés taktika pedig már korábban sem működött – több hasonló esetről is cikkezett a Vezess, például erről: