Sok autós távozott jelentős összegű bírsággal és büntetőpontokkal abból az kereszteződésből Abony központi részén, ahol április 2-án, szerdán délelőtt ellenőriztek a rendőrök.
A sorozatos büntetések oka az volt, hogy a Nagykőrösi út, a Vasút út és a Kossuth tér csomópontjában a közlekedők nem használták a jobb oldali irányjelzőt, amikor a Nagykőrösi út felől a Vasút út irányába haladtak, követve a védett út 90 fokos ívét. Az ominózus helyszínnel kapcsolatban azt írta a Jászkunline.hu, hogy a zavart főképp az okozza, hogy miközben a főút derékszögben folytatódik, az alsórendű egyenes ág néhány méterrel később már ismét főútként funkcionál. Ennek felismeréséhez azonban gyorsan ki kell igazodni a táblák sűrű kavalkádján, az arra járók dolgát pedig az útburkolati jelek sem könnyítik meg, mert ami van, az is lekopott már.
Jelentős felháborodást váltottak ki a lakosság körében a sorozatos intézkedések és szankciók, mert szerintük az irányjelző használata nem „életszerű gyakorlat” ezen az útvonalon, ráadásul a kérdésben eltér a gépjárműoktatók és a közútkezelő véleménye. Erre való tekintettel a városvezetés kért állásfoglalást a rendőrségtől abban, hogy az adott kanyarodó főútvonalnál kötelező-e indexelni, és ha igen, milyen szabálysértésnek minősül annak elmulasztása – írja a Facebook-oldalán az abonyi önkormányzat.
Pető Zsolt polgármester a levelében Abony lakosságának tájékoztatása mellett a közlekedésbiztonság rendőri támogatását, míg az esetleges szankciók esetében a fokozatosság elvének követését kérte.
A tegnapi intézkedések kapcsán jómagam is egyetértek azokkal a lakossági véleményekkel, miszerint túlzott mértékű szankciókkal sújtották a közlekedőket egy olyan szabály megsértéséért, melynek megítélése nem egyértelmű és amelynek megítélésére a rendőrség sem alakított ki korábbi gyakorlatot, illetve a lakosságot sem segítette a szabályok megismerésében. 2025. április 11-én 10.00 órakor a Rendőrség, a Magyar Közút NKft és az önkormányzat képviselőjével közös közlekedésbiztonsági helyszíni bejárást hívok össze. A bejárás során a fent említett helyszín mellett javasoltam a Vasút út – Kécskei út – Hunyadi János utca csomópont megtekintését is, ahol a jövőben hasonló vitás helyzetek állhatnak elő
– olvasható a polgármester levelében.
A rendőrség állítja, szabályszerűen járt el
A lakosság és a városvezetés által is vitatott ellenőrzésekkel kapcsolatban a Vezess megkereste az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) sajtóügyeletét, melynek az alábbi kérdéseket juttattuk el:
- Valóban ellenőrzött-e a rendőrség a fent említett helyszínen és a fent említett időpontban a szóban forgó szabálytalanságért?
- Amennyiben igen, mekkora összegű bírságot és hány büntetőpontot szabtak ki a szabálytalanságon ért közlekedőkre?
- Ezzel együtt továbbra is az-e a rendőrség álláspontja, hogy az ominózus helyszínen abba az irányba haladva kötelező-e az irányjelző használata?
- Kívánják-e kommentálni Pető Zsolt polgármester levelét?
- Illetve – akár a Pető Zsolt polgármester által kezdeményezett, április 10-én kezdeményezett közlekedésbiztonsági helyszíni bejárás hatására – felülvizsgálhatják-e az eddigi gyakorlatot, akár visszamenőlegesen?
Levelünkre órákkal később, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság reagált, ahonnan a következő tájékoztatás érkezett:
Abony területén a rendőrök április 2-án közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartottak, amely több szabálysértés és jogsértő magatartás ellenőrzésére is kiterjedt, mint például a biztonsági öv használata, a gyermekbiztonsági rendszerek megfelelő használata, az irányjelzés és az elsőbbségi szabályok betartása. Ezen szabálysértések egy részét a KRESZ fix, másik részét változó összegű bírsággal rendeli büntetni, míg bizonyos szabálysértések elkövetéséhez büntetőpontokat is rendel. Mivel ezeket jogszabály írja elő, ezektől az intézkedő rendőr nem térhet el. Az említett napon a szabálysértést elkövetőkkel szembeni intézkedések ennek tükrében történtek.
Hozzátették, hogy akit intézkedés alá vontak, ugyanakkor nem ért egyet a helyszíni bírsággal, az a Ceglédi Rendőrkapitányság vezetőjétől kérhet felülvizsgálatot.
A kanyarodó főútvonal egyébként is egy megosztó fogalom a hazai KRESZ-ben, és nem ez az egyetlen. Korábban a Vezess összegyűjtötte, mik azok a szabályok, amiket mindenképpen érdemes lenne megváltoztatni: