A ZiL-131 típusú teherautók a Szovjetunió idején széles körben használt járművek voltak, melyeket különféle célokra gyártottak. Igazi igavonók, legendás darabok, amelyeket itthon inkább csak veterános összejöveteleken lehet látni. Ázsiában viszont, főleg az Oroszországhoz közeli területeken viszont még mindig részei a mindennapoknak.
A legkülönfélébb módokon használják a régi, egyszerű technikát, amiről magas fogyasztása miatt régen gyakran mondták, hogy rá lehetne kötni egy benzinkutat is. Nos, Grúziában pont ezt tették, csak benzin helyett LPG-gázt áruló töltőállomást faragtak a ZiL-131-esekből.
Az átalakítás során a teherautó platójára LPG-tartályokat és a szükséges töltőberendezéseket szerelnek fel, így a jármű képes autógáz töltésére. kihasználva a járművek robusztus felépítését és teherbírását.
Láthatóan nem egy ipari termék, ezt helyi mesterek rakták össze
Grúziában, különösen a vidéki területeken találkozhatunk ilyen érdekes kialakítású, mobil töltőállomásokkal. Kicsit olyanok, mint a délibáb, hiszen egyik nap még árulják a továbbhaladáshoz nélkülözhetetlen üzemanyagot, másnap viszont csak a por kavarog a helyükön. Az LPG ára literenként 130 forint körül alakul ezeken a töltőállomásokon, ami nagyon kedvező még a helyi viszonyok között is, a kiépített kutakon 200 liter/forint körül mérik az LPG-t az online oldalak szerint.
Hangulatos fizetőhely, talán még csokit is árulnak
A legenda: Zil-130
A ZiL-130 a Szovjetunióban és Oroszországban a Lihacsov Autógyárban 1962–1994 között gyártott tehergépkocsi. 1992-től a ZiL-hez tartozó Uráli Autómotorgyár (UAMZ) is gyártotta. Az UAMZ nevét 2002-ben Uráli Gépkocsik és Motorok (AMUR) névre változtatták, ezt követően a tehergépkocsit AMUR–53131 típusjelzéssel gyártják. 1994-ig a ZiL-nél 3 380 000 darabot állítottak elő belőle.
A ZiL-164 utódaként fejlesztették ki. Prototípusa 1958-ban, majd az első öt kísérleti darab 1962-ben készült el. Az első kísérleti példányok még a ZiL-164A tehergépkocsik kerekeit kapták. Ugyancsak a ZiL-164-től származtak a kerek külső visszapillantó tükrök, valamint több berendezés (pl. elektronika). Az első példányok hűtőmaszkja teljesen eltért a későbbi tömeggyártású változatétól.
Az első olyan szovjet tehergépkocsi volt, amely az addig kizárólagosan katonai olajzöld (khaki) színűre festett elődeitől eltérően polgári, világoskék-fehér fényezéssel is készült. Ezt a jellegzetes színösszeállítást a ZiL a polgári célú gépjárműveinél a későbbiekben is megtartotta. 1966-ban és 1977-ben jelentős modernizáláson esett át a típus. Az 1980-as évek elején fejlesztették ki gázüzemű változatát, a ZiL-138-ast. A jármű propán-bután gázzal üzemelt, de tartalék hajtási módként benzinüzemre is alkalmas volt. Az alapváltozatú ZiL-130 mellett a ZiL-130V1 és a Zil-30D2-t is gyártották gázüzemű kivitelben, ezek a ZiL-138V1 és a ZiL-138D2 típusjelzést kapták.
A járműveket V8 hengerelrendezésű, 5969 cm³ hengerűrtartalmú, 150 LE teljesítményű benzinmotorral szerelték fel, mellyel aszfalton 90 km/órás maximális sebességet érhet el.
