Nem először sütné el a matematikai játékot a Fiat, hiszen annak idején létezett már hatszázas: a hatvanas években az 500-asnál 25 centivel nagyobb, valamivel kevésbé cuki, de karakterében egyértelműen rokon, farmotoros modellt, a 890 elődjét nevezték így. Az ezredfordulón Seicento már ugyanakkora volt, mint a kilencvenes években forgalmazott Cinquecento, de miért ne térhetne vissza a régi nómenklatúrához a Fiat, és alakíthatná ki az újkori 500 mintájára a 600-as családot?
Legalábbis így gondolkodott David Obendorfer, amikor megalkotta független formatanulmányát. Az ősi 600-asra egyértelműen emlékeztető (ó, azok a hátsó kerékívek! ah, azok a magasra hozott irányjelzők!) autó hosszban valamivel négy méter fölött lehetne, és az 500X egyterűségével szemben hagyományos, alacsonyabb építésű ferdehátúként lépne a piacra.
Mindenképpen örülnénk, ha legalább nevében megpróbálna valami másról nyúzni le még egy bőrt a Fiat. Alternatívaként persze ott van egy harmadik lehetőség is: vadonatúj, friss dizájnnal, pimaszul modern megjelenéssel megfogni a népet, ahogy azt anno az első generációs Punto is tette (köszönjük, Giorgetto Giugiaro!)
