Mielőtt a részletes teszttel jelentkeznénk hőn szeretett MR2-es Roadsteremről, ezzel a cikkel elsőként bátorítani szeretném a kétkedőket a külföldi autóbehozatalra. A hazai forgalomba helyezés még soha sem volt ilyen egyszerű, mint most, minden segítség nélkül két nap alatt rendszámot rakhat bárki az EU-ból beszerzett autójára. A válság csodát tett a várakozási idővel, a vámosok és a vizsgaállomások dolgozói pedig sosem voltak ennyire kényelmesen. Persze csak akkor, ha nem volt jókora leépítés a forgalom visszaesése miatt. De menjünk szépen sorjában.
Régen a fejembe vettem, hogy beszerzek magamnak egy Toyota MR2 Roadstert, mert jobban érzem magamat benne, mint egy kétmilliós használt Astrában, Focusban, Golfban. Az elhatározás és a környezet ellenállásának leküzdése jó néhány hetet/hónapot emésztett fel, de végül megszületett a döntés: nullához közelítő praktikum ellenére bizony én megveszem életem első kétüléses roadsterét.
De honnan?
A kiszemelt, harmadik generációs, 2000-től gyártott MR2-es európai változata Roadster (Amerikában: Spyder, Japánban MR-S) néven futott, de úgy látszik, akkortájt Magyarországot még nem csatolták Európához, itthon ugyanis nem árulták hivatalosan. Ez pedig olyannyira nem könnyíti meg manapság a beszerzést, hogy a pár darabos hazai kínálat ellenőrzése után azonnal a külföldi behozatal mellett döntöttem.
Drágább a benzin Olaszországban és Szlovéniában is
A mobile.de-t és az autoscout24.de-t bátran ajánlom mindenkinek, jellemzően megbízhatóak a hirdetések, persze ott is előfordul átverés. Az MR2-es viszont nem tartozik ebbe a csalós kategóriába, kint sem tömegcikk, jellemzően autóbuzik használják második autónak, garázsban tartják, pucerájozzák, szeretgetik.
A kínálat kint is korlátozottnak mondható és a klíma – az egyetlen extra, amihez ragaszkodtam – még ezt a számot is elharmadolja. Először csakis az így talpon maradt német példányokból szemezgettem, amit sikerült olyan sokáig elhúzni, hogy nyár vége felé pontosan egy olyan darab maradt, amiért szívesen elindultam volna Németországba. Ráadásul a tél közeledtével cseppet sem lett olcsóbb a középmotoros sportautó, így az addig elérhetetlen példányok pozíciója nem változott. Bővítettem hát a keresési körön, megcéloztam a nem túl jó hírű olasz piacot.
| Ennyit fizettem a vételáron felül | |
|---|---|
| Útiköltség | kb. 100 ezer Ft |
| Regisztrációs adó | 336 ezer Ft |
| Műszaki vizsga | 39 ezer Ft |
| Rendszám, matrica, forgalmi, törzskönyv | 21 ezer Ft |
Az MR2 Roadster Olaszországban igazi slágerautó, van belőle dögivel, ráadásul euróban rendre egy ezressel lejjebb indul a móka, mint a germánokkal. Amire vigyázni kell: a sok napsütés gyilkolja a vászontetőt és a műanyagot egyaránt, valamint az olaszok közel sem precizitásukról és igazmondásukról híresek. Kereskedőknél magáncélra nem is igazán érdemes kutakodni, de erre gyorsan rájövünk magunktól is, miután próbálunk kommunikálni velük. Angolul alig beszélnek, e-mailre nem nagyon válaszolnak, ha mégis, akkor is közlik, hogy többre nem hajlandóak. Kösz szépen. Marad a magánszemély.
Irány Olaszország
Szerencsére találtam magáneladót eleget, velük hetekig tartó levelezésbe kezdtem. Ezt a lépést nem illik elspórolni, sok minden kiderül így az autóról, és ami talán még fontosabb: az eladó hozzáállásáról is. Mielőtt nekivágtam volna október elején az útnak, volt: 2,5 autó a tarsolyomban magánszemélytől, három pedig kereskedőtől vésztartaléknak. De mit vigyek magammal?
Amivel készülnünk kell az útra az egy kétnyelvű adásvételi szerződés. Ez a netről egyszerűen letölthető, nem kell bonyolult fajta, a rövidke egyoldalas bőven megteszi. Enélkül bajban leszünk itthon az okmányirodában, persze a helyzet még ilyenkor is menthető. A hivatalos út a fordítás, de nem ám google translate-tel otthon, hanem durva tízezrekért hivatalos helyen.
Indulás előtt szintén illik átgondolni, hogyan szeretnénk hazahozni a vásárolt járművet. Ha lábon szeretnénk, Olaszországba nem árt egy P-rendszámot kuncsorogni kedvenc autókereskedőnktől, ami valószínűleg így cseppet sem szabályos. A németeknél elterjedt azonnal kiadott ideiglenes rendszám az olaszoknál sajnos nem működik, pontosabban mégis, csak nem azonnal. 3 napot kell várni rá, és még drága is (100 euró körül).
Végezetül nem árt felvértezni magunkat egy rétegvastagságmérővel sem, lássák az olaszok, hogy készültünk. Ilyet lőhetünk magunknak 20 ezer forint környékén, de gazdaságosabb ezt is lejmolni. Ha ez megvan, uzsi bepakol, navigáció indul, és máris indulhatunk. Én Velence környékén találtam autókat, 7 óra alatt kényelmesen odaértünk a hibrid Auris-szal.
Elsőre nem, másodikra igen
Mivel még hiszek a csodákban, elsőre a 8000 eurós példányt tekintettem meg, amely fényképen csodaszép volt. 2003-as, faceliftes modell, bőrülések, keménytető, tetőcsomagtartó, miegymás. Látszólag az egyetlen hiba, hogy az autó vandalizmus miatt új fényezést kapott, ezt be is vallotta a tulaj.
Amint élőben is megpillantottam az autót egy kerítés túloldalán, egyből a torkomban éreztem a szívem, egyszerűen gyönyörű volt. Álmodoztam mindenféléről, pont addig a pár percig, amíg előkerült a tulaj, kigurult hozzám az utcára. Mintha tőrt döftek volna a szívembe, szinte sírni kezdtem, amint közelről vizsgálni kezdtem a fényezést. Jól látszott, hogy a sarkok, élek mentén nincs eldolgozva rendesen a festék. Nem mondható igazán gyatra munkának, de a tökéletestől ez így nagyon messze van. Egy próbakört azért tettem vele, de valahogy egyáltalán nem élveztem. Induláskor 6000 eurót még bekínáltam, szerencsére elutasító választ kaptam.
Szerencsére, mert a második MR2 Roadster egyszerűen lenyűgöző volt. Hiába a 3 év korhátrány, az autó minden porcikája erőt sugárzott, és határozottan jobb állapotban volt, mint az előző. A jó kiállásban erős szerepe volt a 17″-os OZ felniknek, valamint az ültetett futóműnek is.
Hibátlan állapotról persze ebben az esetben sem volt szó, de a bevallott lambdaszenzorhiba, és egy zörgő csapágy a generátor körül – gondoltam – még belefér. 7000 euróról indult az alku, és röviddel ezután kikötöttem, hatezernél többet nem adok érte. Ilyen alku mellett egy német simán otthagyott volna, de az olaszokkal lehet alkudozni. 6500 alatt nem adja – kötötte az ebet a karóhoz. Tesztvezetés, majd újabb alkudozás, és egy kegyetlen búcsú.
Lélektanilag rendkívül fontos pillanat a búcsú az alkuban. Merjünk elsétálni az autótól, ha valaki eladásra szánta el magát, jó eséllyel bejön majd egy ilyen trükk. Beígértem egy esti hívást, rémisztgettem, hogy megnézek addig pár autót, miközben egyre biztosabb voltam, hogy megtaláltam, amit kerestem. Kértem, hogy estig gondolja át a dolgot. Báj-báj.
A további autónézés elmaradt, városnézés lett belőle, és közben alig vártam, hogy újra telefonálhassak. Elsietni persze nem akartam, nehogy elbízza magát az eladó. Pont, mint az első randi után. A várakozás bejött, rövidke beszélgetés után 6200 euróban és egy reggeli szervizes találkában egyeztünk meg.
Szervizbe szinte kötelező
Ha nem autószerelő az ember, értékesebb autóknál mindenképpen érdemes elgurulni egy helyi márkakereskedésbe, és egy gyors állapotfelmérést elvégeztetni. Reggel így is tettünk, ahol máris ment a hibakód kiolvasás, valamint megemelték az autót, hogy alákukkantsunk. Nagy hibának nyomát nem láttuk, így egy egyszerű szívó Toyota motorról lévén szó olcsó alkatrészekkel, mi beértük ennyivel. Szerencsénk volt, ingyen megúsztuk a dolgot, de ettől függetlenül semmiképpen se akarjunk ezen spórolni! 2 évvel ezelőtt 50 eurót sem fizettünk egy Mercedes szalonban, és az eredmény láttán csöppet sem éreztük azt kidobott pénznek.
Az olasz ügyintézés
Miután kifizettük a pénzt, Sascha-val az eladóval karöltve elindultunk a helyi okmányirodába. Az ügyintézés gyorsasága a mediterrán és a magyar stílus keveréke, azaz lassú és unalmas, kiabáló emberekkel. Közel másfél óra után elkobozták a rendszámot, majd az export Magyarországra bélyegzővel kézhez kaptuk a forgalmit és a törzskönyvet. Az adásvételin kívül ez a két irat szükséges mindössze. Irány haza.
A magyar ügyintézés
Bevallom, rettegtem tőle, de most hogy túl vagyok rajta, elképesztően egyszerűnek tűnik. A papírokkal elsőként a Visegrádi utcai okmányirodát vettem célba, de félórás várakozás után elhajtottak, mondván mindenem adott, hogy a műszaki vizsgán kopogtassak. Nincs már származásvizsgálat, nem kell eredetvizsga, irány a vizsgaállomás. Fontos megjegyezni, hogy első hazai forgalomba helyezést nem mindenhol végeznek, így nem érdemes próbálkozni pl. az Autóklubnál.
A több napos/hetes várakozás viszont a múlté, egy telefon és jó eséllyel még aznapra kapunk időpontot, akár a Mozaik utcába is. Én inkább Kispesten a Vas Gereben utcában próbálkoztam, sikerrel. A műszakilag megfelelő állapotban lévő autóval és 39 ezer forinttal nagyjából 2 óra alatt végzünk minden papírmunkával együtt, és máris mehetünk a VPOP-hoz a III. kerület Csillaghegyi út 25-be, hogy kicsengessük a regisztrációs adót. Regadókalkulátort sok helyen találunk, és leendő autónkat mindenképpen futtassuk át rajta, mielőtt vásárolunk.
A Vám- és Pénzügyőrséghez érdemes a meglévő papírjaink másolatával érkezni, különben ezeket csak igen nehézkesen és pénzért hajlandóak az egyenruhás urak lefénymásolni nekünk. Kabaré.
Itt rengeteg papírmunka és ugyanannyi várakozás után kézhez kapunk néhány újabb papírt, amivel mehetünk a bankba fizetni. A legközelebbi erre alkalmatos helyiség az Eurocenterben az Unicredit, ez oda-vissza megvan 20 perc alatt. A befizetést igazoló bizonylattal visszarohanunk a VPOP-ba, ahol nagyjából 10 perc után boldogan távozhatunk. Már amennyire 336 ezer forint mínusszal boldog az ember.
336 ezer volt a regadó, a 10 éves, 1,8-as benzinesre (Euro 3)
Ezek után csak egy dolgunk akad még mielőtt visszatérünk az okmányirodába: kötelező biztosítást kell kötnünk, és arról egy igazolást nyomtatni.
Ha ez megvan, már csak percek választanak el bennünket attól, hogy a 21 ezer forintért mért rendszámmal, forgalmival és az ablakra ragasztandó kis matricánkkal a kezünkben végleg lezárjuk az ügyintézést.
Más dolgunk nincs, minthogy élvezzük új autónkban a kilométereket, vagy esetleg további súlyos pénzösszeget költsünk a szervizelésre. De erről majd egy másik cikkben.
